Belföld

Tüntetés a Fidesz-székház előtt

együtt (együtt)
együtt (együtt)

Békésen ért véget az Együtt-PM Szövetség demonstrációja a Fidesz székháza előtt. Mintegy ötszáz ember volt jelen, ellentüntetők nem voltak.

Bajnai Gordonék „a Fidesz-maffia, a trafikmutyi és a földrablás” ellen a párt Lendvai utcai székháza előtt tüntetett hétfő este. Az utcán körülbelül 500 ember gyűlt össze, a Fidesz most is egy „Együtt a Maffiabalodal” feliratú molinóval köszöntötte a tüntetőket.


Fotók: Berecz Valter

Ezt a demonstrálók csak annyiban kommentálták, hogy kicsi a molinó, nem takarja el a székházat, kilóg alóla a lóláb – számolt be helyszíni tudósítónk. A tüntetés végig békében zajlott, az emberek csendben hallgatták a szónokokat, többek között Bajnai Gordont, Szabó Rebekát és Jávor Benedeket.

„Hazánk ipari méretű lenyúlása Orbán Viktor tudtával és szándéka szerint történik” –jelentette ki Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök beszédében azokra a hírekre utalt, amelyek szerint a jelenlegi kormányfő, még ellenzékben, külföldi nagykövetek előtt arról beszélt, ne azt figyeljék, amit mond, hanem azt, amit csinál. „Ön, miniszterelnök úr trafiklopást és földrablást csinál, ezek árulják el önt, ezek az ön beismerő vallomásai” – fogalmazott.

A fotókra kattintva galéria nyílik

Ellentüntetők nem voltak, a demonstráció teljes békében zajlott, a résztvevők békésen indultak haza. A helyszínen egyetlen ellentüntető jelent meg libajelmezben, rá rendőrök vigyáztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik