Belföld

Strandidő? Július elején visszatér a nyár

Július első napjaiban visszatér a 30 fokos meleg, emellett elszórtan lehetnek záporok, zivatarok, de egyébként sok napsütésre lehet számítani.

Kedden folytatódik a derült, napos idő, nyugaton néhol megélénkülhet a déli szél. Csapadéktól sehol sem kell tartanunk. A friss hajnali órákat követően délutánra országszerte 30°C közelébe melegszik a levegő.

Szerdán eleinte még szinte zavartalan lesz a napsütés, majd nyugat felől kissé megnövekedhet a felhőzet és a nyugati határ mentén egy-egy futó zápor is kialakulhat. Nyáriasan meleg idő várható, 26-31°C-kal.

A hét közepére ismét kánikula köszönthet be 30 fok körüli, majd afölötti csúcshőmérsékletekkel. Nagyon erős lesz az UV-sugárzás, a hét második felében jelenhetnek meg újra a záporok, zivatarok – írja előrejelzésében az Időkép.hu.

Az OMSZ összegzése szerint július elsején, hétfőn a sok napsütés mellett a keleti tájakon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, de csapadék ott sem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 6 és 13 Celsius-fok között, néhol 15 fok körül alakul. A legmagasabb hőmérséklet 23 és 26 fok között várható.

Csütörtökön elszórtan – legnagyobb eséllyel a Dunántúlon – számítani lehet záporra, zivatarra. Az északnyugati szél időnként megerősödhet. A legalacsonyabb hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb hőmérséklet 26 és 30 fok között alakul.

Pénteken napos idő lesz, de helyenként lehetnek záporok, zivatarok. A leghidegebb órákban 12 és 17 fok között alakul a hőmérséklet, napközben 25-30 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Szombaton és vasárnap a minimumhőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű. Szombaton 25-30, vasárnap 24-29 fok közötti maximumok várhatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik