Belföld

Több pénzt kapnak a tanárok

Tanár (Tanár)
Tanár (Tanár)

A tanévkezdéstől magasabb fizetésre számíthatnak.

Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt – jelentette be az emberi erőforrások minisztere a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vasárnapi tisztújító kongresszusán. Balog Zoltán az MTI-nek azt mondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium még számolja, hogy az összes más intézkedéssel együtt a béremelést milyen ütemezésben tudják kivitelezni. Nagy valószínűséggel szeptember 1-jétől a béremelés 50 százalékát kapják meg a pedagógusok, a másik felét pedig a következő évben.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének újraválasztott elnöke a tárcavezető bejelentésére úgy reagált, hogy a szakszervezetek fontos követelése teljesül a minden pedagógusra kiterjedő béremeléssel.
Az érdekvédő azt mondta: ahhoz képest, hogy sok helyütt lehetett hallani olyan nyilatkozatokat, hogy csak jövő januártól emelik meg a béreket, a szeptemberi béremelés “a semmihez képest mindenféleképpen több”.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kéri a kormánytól, hogy egyszerre vezesse be a pedagógus-életpályamodell minden elemét – reagált a miniszteri bejelentésre a PDSZ elnöke. Mendrey László szerint a pedagógus-életpályamodellhez nemcsak a munkaterhelés növelése és a munka szigorú minősítése tartozik hozzá, hanem a béremelés is. Ezzel összefüggésben az érdekvédő meglepőnek nevezte Balog Zoltán bejelentését, miszerint a kormány a béremelést két részletben kívánja végrehajtani, miközben a terhelésük már ez év szeptemberétől növekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik