Belföld

„Hiszünk az emberben”

Ezer adag étel a rászorulóknak az Ágota Alapítvány családi napján.

Szombaton családi napot tart a 16 éve állami gondozottak, és szegények segítésével foglalkozó civil szervezet az Ágota Alapítvány. A családi napon ezer adag paprikás krumpit osztottak szét a rászorulók között. Nagyjából félezer család jelent meg az eseményen, köztük nagyon sok gyerek. A gyerekeknek számos szórakoztató programot találtak ki a szervezők. Ugrálóvár, jégkrémevő verseny várta a gyerekeket, a felnőtteket pedig zenével szórakoztatták.

Kothencz János, az alapítvány vezetője azt mondta: a családi nap és rendezvényeik célja, hogy a rászoruló családok elhiggyék, hogy nincsenek egyedül. A családi napot több szervezet is támogatta.

Így a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési osztálya is, amely szórólapokon igyekezett felhívni a figyelmet a családon belüli erőszak fontosságának kérdésére. A József Attila iskola igazgatója a rendezvényen a szegénység elleni összefogás és az egymás iránti együttérzés jelentőségéről beszélt. Arról, hogy senkit sem szabad magára hagyni a szegénységében.

Kothencz János ehhez azt tette hozzá: az alapítvány munkatársai hisznek az emberi összefogásban és abban, hogy munkájuk, rendezvényeik segítik a rászoruló embereket. Az alapítványi vezető végig azt hangsúlyozta: a szegényekért dolgoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik