Belföld

Indulatos szegedi közgyűlés

A fideszes frakció által eröltetett biomassza-erőmű és a pénzelosztás miatt estek egymásnak a képviselők.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: az előző közgyűlésen Mózes Ervin jegyző törvényességi észrevétele ellenére is megszavazta a fideszes Bohács Zsolt javaslatát a közgyűlés, hogy épüljön nyílt pályáztatás nélkül egy biomassza-erőmű Szegeden. Botka László polgármester ezt nem írta alá, valamint azt sem, hogy célprémiumot kapjanak a fideszes képviselők, és a jobboldali városatyák alá tartozó körzetek több mint 55 millió forintot kapjanak, míg a szocialista képviselők körzetére csak félmillió forint jusson.

A most pénteki közgyűlésen is ez volt a három kardinális kérdés, amelyről ideges, személyeskedő, indulatos vita robbant ki a baloldali és a jobboldali képviselők közt.

A közgyűlés elején Mózes Ervin jegyző törvényességi észrevételt tett, mely szerint törvénysértő a fideszes cégvezetők 2-20 millió forintig terjedő célprémiumigénye, mert az szerinte aránytalanul magas, és nincs mögötte objektíven mérhető teljesítmény.

A biomassza-erőműről szólva az annak visszavonását javasló előterjesztő, Ménesi Imre szocialista képviselő bejelentette: több mint tízezer szegedi tiltakozott aláírásával az erőmű ellen. Egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy maga az illetékes fideszes helyettes államtitkár, Illés Zoltán sem támogatja azt.

Az erőmű megépítését eredetileg javasló Bohács Zsolt mégis ragaszkodott a létesítmény megépítéséhez, arra hivatkozva, hogy az rezsicsökkentéssel járna.

A szocialista, a Szabad Városért Egyesület és az LMP képviselői mind azzal érveltek, miután semmilyen dokumentáció nem áll rendelkezésre az erőműről, maga az illetékes környezetvédelmi hatóság sem tudja, okoz-e károkat az erőmű.

Botka László polgármester és Solymos László alpolgármester arra hívta figyelmet, hogy a biomassza-erőmű megépülésével visszavonhatatlan városi tulajdonjogok kerülnek magáncégek kezére a hőenergiát illetően.

A legkeményebben az LMP-s Szentistványi István fogalmazott. Azt mondta: a közgyűlésen politikai színjáték alapján osztogatják a pénzeket a képviselők. Botka László ehhez azt tette hozzá, hogy fel van háborodva, hogy így működik a közgyűlés.

A végszavazásnál az erőmű ügyében végül a fideszes képviselők – az egyetlen jobbikos képviselő szavazatával ők vannak szavazati többségben – akarata győzött: a testület megszavazta az erőmű megépítését. Valamint azt is, hogy a fideszes körzetek kapjanak több pénzt. Azt azonban, hogy a fideszes városatyák által delegált cégvezetők célprémiumot kapjanak, azt maga a Fidesz-frakció sem szavazta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik