Belföld

Fertőző betegségeket hozhatnak a menekültek Vámosszabadira

Egyre nagyobb port kavar a Vámosszabadi közelében tervezett menekülttábor. Az orvosszakértő szerint nálunk ritkán jelentkező, de veszélyes betegségek üthetik fel fejüket.

Nemzetközivé dagad a Vámosszabadira tervezett menekülttábor ügye. Mostanra az egész térség egy emberként tiltakozik. A Győr-Moson-Sopron megyei településen hétfőn este tartott nyílt képviselőtestületi ülésen magyar és szlovák polgármesterek közös nyilatkozatban tiltakoztak a létesítmény ellen. A helyi háziorvos egészségügyi kockázattól fél és különféle fertőző betegségektől tart. A településvezetők kijelentették a végsőkig folytatják a tiltakozó akciókat, most már közösen.

Az ellenállás Pintér Sándor belügyminisztert nem hatotta meg, mint korábban írtuk, határozottan kijelentette, hogy lesz menekülttábor, mivel úniós kötelezettségeink miatt nem utasíthatja vissza az előírásokat, melyek ide vonatkoznak.

A politikusok nem jöttek el

Vámosszabadi mellett hat szigetközi és öt csallóközi település vezetői vettek részt a tanácskozáson. Kisbajcs, Nagybajcs, Vének, Győrzámoly, Győrladamér, Győr-Bácsa, illetve a szlovákiai Medve, Szap, Nyárád, Csilizradvány és Balony vezetői egyöntetűen fogadták el azt a tiltakozó nyilatkozatot, melyben elutasítják a Győrtől is mindössze néhány km-re lévő, a magyar-szlovák határ közvetlen szomszédságában álló épület menekülttábori kihasználását.

A tanácskozás résztvevői abban is egyetértettek, hogy ez nemcsak Vámosszabadit, hanem az egész térséget érintő kérdés. Réti Csaba, Vámosszabadi polgármestere elmondta: „mindannyiunkat fenyegető veszélyről van szó.”

(fotó: Facebook)

Bár meghívást kapott, az egyeztetésen nem vett részt sem Kara Ákos országgyűlési képviselő, sem Borkai Zsolt, Győr polgármestere és az országgyűlési képviselő, Széles Sándor kormánymegbízott sem. Ők levelet küldtek Vámosszabadi vezetőinek, és egyéb elfoglaltságokra hivatkoztak, illetve közölték, hogy a kérdésben milyen eddigi lépéseket tettek.

Polgári engedetlenségtől sem riadnak vissza

Az egyeztetésen döntés született arról, hogy a Szigetköz többi települését is felkeresik, és támogatásukat kérik az ügyben. A helyi vezetők azt is kijelentették, hogy nem állnak le a tiltakozással és akár a polgári engedetlenségig is hajlandók elmenni, hogy megakadályozzák a tábor megnyitását.

Csikász István, a szlovákiai Csilizradvány polgármestere, a másik négy csallóközi településvezető nevében is szólva, kijelentette, hogy már Szlovákiában is gyűjtik a tiltakozó aláírásokat és demonstrációt is szerveznek.

Az ülésen felszólalt dr. Nágel József Vámosszabadi és még másik 3 település háziorvosa, aki elmondta, hogy jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet a térségben élők számára egy ilyen tábor közelsége. Hiszen az itt elhelyezett menekültek szabadon ki-be járhatnak, így naponta érintkeznek a helyi lakossággal. Az orvos úgy látja, nálunk már nem jelentkező betegségek – TBC, férgesség – üthetik fel a fejüket. Győr-Moson-Sopron megyében megszüntették a TBC szűrést, mert már évek óta nincs ilyen megbetegedés. –  Hát, majd most lesz! – tette hozzá dr. Nágel József.”

A civil szerveződés tagja Buruzs István az ülésen felkérte vámosszabadi vezetőit, hogy a lehető legközelebbi időpontra, egy győri tiltakozó megmozdulásra kérjenek engedélyt a rendőrségtől. A megyeszékhelyi demonstráció jelenleg szervezés alatt áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik