Belföld

Spicces hölgyek az ascoti derbin

Tollas kalapok, sok-sok Pimm's koktél és a futamok izgalma - Nagytotál az ascoti derbiről.

“Egyik kezemben a Racing Post című lóversenyszaklap aznapi száma, míg a másikban egy pohár Pimm’s koktél – így próbáltam minél jobban elvegyülni Ascotban.”


Fotó: AFP / Adriann Dennis

“Az ötnapos lóverseny utolsó napjának a végére világossá vált számomra, hogy az ascoti derbi nem más, mint egy igazi farsang, ahol az elegáns ruhákba öltözött nők ugyanúgy isszák üvegből a sört, ahogy bármelyik kocsmában.”


Fotó: AFP / Adrian Dennis

“Bár első ránézésre a lovakról és a lóversenyről szól minden, valójában a hangsúly inkább az italozáson, a piknikezésen, s a minél színesebb és feltűnőbb ruhákon, illetve kalapokon van.”


Fotó: AFP / Adrian Dennis

“A fogadások és a futamok izgalmai pedig csak hab a tortán a pezsgő-bor-Pimm’s „trió” nyújtotta jókedvű alaphangulathoz.”


Fotó: AFP / Adrian Dennis

“Ahogy belépünk a főépületbe, folyamatosan nyomon követhető a társadalmi osztályok közötti szeparáció, hiszen a Royal Enclosure (királyi páholy), a Granstand (nagytribün) és a legolcsóbb belépőjű Silver Ring más-más „kasztot” fogad be, amely egyaránt megnyilvánul nézőinek öltözékében és viselkedésében.”


Fotó: MTI / EPA / Tal Cohen


Fotók: AFP / Adrian Dennis és Carl Court

“Míg a díszpáholyban élő zene mellett falatozzák a rákot és az osztrigát, addig a „pórnép” a tribün előtti fűre leheveredve (a hölgyek végre megszabadulhatnak a tűsarkú cipőiktől) majszolja a főtt kolbászt, és issza üvegből a pezsgőt.”


Fotó: AFP / Carl Court

“A farsangi hangulathoz azonban hozzátartozik a bálkirálynő megjelenése is, aki nem más, mint II. Erzsébet királynő. Őfelsége nagy színpompa mellett vonul be a szinte végeláthatatlan hintókonvojjal és a gyalogosan érkező udvaroncokkal egyetemben.”


Fotó: Fotó: AFP / Carl Court


Fotó: AFP / Carl Court


Fotó: MTI / EPA / Tal Cohen


Fotó: AFP / Carl Court

Az ascoti derbin hagyományosan a brit társasági élet színe-java megjelenik, az előkelő közönség hölgytagjainak csodálatos vagy meghökkentő kalapjait az egész világ megcsodálja.


Fotó: AFP / Carl Court, MTI / EPA / Tal Cohen


Fotó: AFP / Carl Court

“Ascotban aztán folyik ám a Pimm’s! Ki pohárral, ki kancsóval vásárolja ezt a gin alapú, barnás színű koktélt, amelyet mentalevéllel, uborkaszelettekkel, citrom-, és narancsdarabokkal szervíroznak.”


Fotó: MTI / EPA / Alastair Grant

“Ascotban a meggazdagodás esélyeivel csupán a lótulajdonosok számolhatnak.”


Fotó: AFP / Adrian Dennis

Idén II. Erzsébet lova nyerte el a 207 éves múltra visszatekintő Arany Kupát. A királyi lóversenysorozat történetében először fordult elő, hogy egy brit uralkodó lova szerezte meg ezt a neves díjat.


Fotó: AFP / Carl Court

Az idézetek az FN24 munkatársának 2009-es helyszíni tudósításából származnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik