Belföld

Éjjel lesz izgalmas igazán Budapest

Idén országszerte több mint háromszáz helyszínen várják több ezer programmal az érdeklődőket a szombaton a Múzeumok Éjszakáján.

Aki kíváncsi, milyen Vekerdy Tamással múzeumba menni, annak a Tündérpalotába kell menni! APedagógiai Múzeumban ugyanis az író-pszichológus vezeti körbe a látogatókat az Orbis Pictus-Szemléltetés az iskolában című kiállításon.

Mivel a szemléltetés színtere nem feltétlenül az iskola, kézenfekvő, hogy a Freak Fusion Cabaret cirkuszi produkciója is a Pedagógiai Múzeumban kap helyet. A múlt századi vándorcirkuszok misztikus világa némi sötét humorral fűszerezve, varietéhangulatban. Látványos zsonglőr-, akrobata-, légtornász- és burleszk táncjelenetek a hazai underground cirkuszi élet krémjével! Bárhol bármikor bármi megtörténhet – hirdeti a program.

Díszben a Ráday utca

Az éjfélig nyitva tartó Ráday utca ünnepi díszben fogadja a látogatókat. Gyepszőnyeggel borítják be az aszfaltot, virágosítják a járdákat, és mécsesekkel, gyertyákkal világítják ki az utcát. 

Sajátos múzeumi sétaútvonalat is kínálnak a szervezők a Magyar Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum között. A séta első állomása a Kálvin tér, majd az Ybl-palota érintésével a Ráday Gyűjtemény és a Biblia Múzeum következik. A Bakáts téri templomtól pedig a Knézits utcán át az Iparművészeti Múzeumig tart az útvonal.

Folytatódik a nyitott udvar program, amelyben a több mint százéves szecessziós házak rejtett udvarait nyitják meg a látogatók előtt.

Zene is lesz

A budavári Erdődy-palota erkélyéről hangzó toronyzene vezeti be a MTA BTK Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumának programsorozatát

Az intézmény hangszereit a Junior Prima Díjas In Medias Brass rézfúvós kvintett szólaltatja meg délután öt órakor.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeumnak és Kutatóközpontnak helyet adó Régi Zeneakadémia Andrássy úti épülete koradélután kinyit. Délután négytől a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek tagozatának növendékei adnak vetélkedővel fűszerezett koncertet, amelyen közreműködik Balogh Ádám, Boros Tekla, Kovács Gergely, Váradi László és Vida Mónika Ruth (zongora), Korossy-Khayll Csongor (hegedű), Gál Tamási Anna és Somogyi Barnabás (hegedű) és Devich Gergely (cselló).

A múzeumlátogató ingyen buszozhat

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) idén is csatlakozik a múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz: szombaton 18 órától éjjel 2 óráig szerte a városban a helyszíneket összekötő múzeumi járatok közlekednek hatféle útvonalon.

A múzeumi belépőként szolgáló, egész éjszakára mindenhová érvényes karszalagok ingyenes utazásra jogosítanak a BKK járatain: a múzeumi járatokon egész éjszaka, a többi, megszokott tömegközlekedési járaton szombaton este 18 órától vasárnap hajnali 2 óráig utazhatnak a karszalaggal rendelkező utasok. A belépőket a BKK jegypénztáraiban is meg lehet vásárolni

Pákozdon rádiózni lehet

A hadsereg vezetését támogató híradástechnikai eszközök fejlődését mutatják be a Magyar Honvédség Katonai Emlékparkjában, Pákozdon a Múzeumok éjszakája napján. A szombati rendezvényen minden eszközt kipróbálhatnak a látogatók, akár a Föld túlsó felén élőkkel is beszélhetnek rádió adó-vevők segítségével.

Pakson a régészeké a terep

Pakson életnagyságú rekonstrukciók segítségével mutatja be a tavalyi lussoniumi ásatások régészeti szenzációját jelentő sírkamrákat.

A program 18 órakor egy új időszaki kiállítás megnyitójával kezdődik a paksi múzeumban. A Földbe zárt világ című tárlaton a Dunakömlődön fellelt sírkamrák, a “római túlvilág” minél alaposabb megismerésében életnagyságú rekonstrukciók, modern multimédiás eszközök, 3D-s filmek segítik a látogatókat.

A részletes programismertetőt és a múzeumok pontos címeit a Múzeumok Éjszakája hivatalos honlapján találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik