Belföld

Győrújfalu polgármestere: bravúros volt az összefogás

Az árvízzel leginkább sújtott szigetközi település polgármestere bravúros tettnek írta le az összefogást, melyet a faluért tettek a védekezésben részt vevők. Hozzátette: olyan dolgot vittek véghez, mely nem mindenütt sikerült Európában.

Győrújfalu vezetője csütörtökön posztolta Facebook üzenőfalára az alábbi hálás sorokat:

„Bár szavakkal nehéz megköszönni, de Győrújfalu Község Lakosai és Alsó-Szigetköz Lakosai nevében mégis szeretném megtenni mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy ne következzen be az a katasztrófa, amely jó ideig megbélyegezhette volna tájegységünket” – kezdte levelét Nagy Imre Attila.

„Köszönet azoknak, akik kétkezi munkával homokzsákokat töltöttek, vagy éppen a töltéskoronán a helyükre rakták azokat!

Köszönet azoknak, akik áldozatos munkájukkal biztosították, hogy a fizikai munkát végző hivatásos- és önkéntes állomány étkezni és inni tudjon!

Köszönet azoknak, akik lehetőségeikhez mérten felajánlásokat tettek és jutattak ki Győrújfalura!

Köszönet azoknak, akik tevékenyen részt vettek az önkéntesek és a homokzsákok szállításában, mozgatásában!

A polgármester továbbá köszönetét fejezte ki a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a rendőrség a vízügy és a katonaság embereinek, akik olyan haditechnikát vetettek be a védekezésben, melyet eddig csak filmekből ismerhettünk.

Köszönetet mondott továbbá a kormánynak és mindenkinek, aki egy kicsit is hozzátett ehhez az emberfeletti, fárasztó és nagyon idegőrlő küzdelemhez.

„Meggyőződésem, hogy a hatalmas hit és az akarat mellett csak és kizárólag így, ebben a formában közösen összefogva sikerülhetett az a bravúr, amely Európában sajnos több helyen nem” – tette hozzá Nagy Imre Attila.

A köszönetnyilvánítás teljes szövegét Facebook oldalunkon is olvashatja!

A levélben felhívta a figyelmet egy június 29-én, szombaton rendezendő eseményre is: a győrújfalui sportpályán egy éjszakába nyúló árvízűző bulit tartanak a helyiek. Az önkormányzat mindenkit, aki egy kicsit is segítette küzdelmünket, meghív és a szeretet mellett, gulyáslevessel és sörrel várja a résztvevőket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik