Belföld

Varga: 110-120 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege

Varga-Mihaly(210x140)(2).jpg (Varga Mihály)
Varga-Mihaly(210x140)(2).jpg (Varga Mihály)

Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A gazdasági tárca vezetője emlékeztetett: “a pénzromlás idei visszaesésének mértéke minden várakozást felülmúl”. Ennek mindenki örül, s ez jó a gazdaságnak, de csökkenti a költségvetés bevételeit – tette hozzá.Varga Mihály szerint a hétfőn bejelentett lépések a jövő évi államháztartási egyenleget is javítják. Kivételt képez az önkormányzati adósság átvállalásának díja, ami az idei költségvetésben jelentkezik bevételként – mondta, hozzátéve, hogy, ha Magyarország érzékelhetően csökkenteni tudja idei és jövő évi hiányát, akkor elkerülheti Málta sorsát, amely ellen új túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság, fél évvel azt követően, hogy egy korábbi eljárás megszüntetéséről döntöttek volna.

A nemzetgazdasági miniszter az interjúban arról is beszélt, hogy októberben vagy novemberben lehet eldönteni, fel lehet-e oldani a májusban bejelentett költségvetési zárolásokat, hiszen “akkor látszik majd, hogy milyenek az államháztartási folyamatok”. Mint mondta, “nagyon hektikus világban élünk, hónapról hónapra változnak a hozamok, kamatszintek, a világgazdaság pillanatnyi helyzete”. Varga Mihály elmondta: bízik abban, hogy ha a várakozásaiknak megfelelően alakulnak a folyamatok, akkor a zárolásokra nem kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik