Belföld

Mosolyogva táncolnak Győrben

A Táncolj és mosolyogj! jegyében június 17-én elstartolt a IX. Magyar Táncfesztivál. A gálaesten a házigazda Győri Balett két premierrel szignózta a rendezvénysorozatot.

Hétfőn este Góbi Rita Társulatának utcaszínházi előadásával vette kezdetét a szakma egyik legnagyobb hazai seregszemléje, mely már a nyitónapon zajos sikert aratott a kisalföldi megyeszékhelyen.

A színház nagyszínpadán a népszerű műsorvezető, Mohácsi Szilvia elsőként Kiss Jánost szólította az emelvényre, aki izgatottan beszélt az előttük álló napokról. „Nagyon örülök, hogy ilyen sokan ellátogattak városunkba, hogy közösen ünnepeljük a táncművészeket és a társulatokat. Fontos ez a Győri Balett számára, hiszen hosszú hónapok óta azon dolgozunk, hogy minden eddiginél szebbé tegyük a Magyar Táncfesztivált” – hangsúlyozta a győri csapat és egyúttal a rendezvény igazgatója.

2013-ban a Táncolj és mosolyogj! szlogen kíséretében zajlik az egy hetes fergeteg, melynek védnökségét egy kerekesszékben élő lány, a Mosolyka blog szerzője, Hozleiter Fanny vállalta. „Imádom a szokatlan dolgokat, mint ez a mostani is, hogy egy magamfajta lány lehet a táncfesztivál arca, képviselője. Azt gondolom, mi magunknak állítjuk fel a határokat és a korlátokat, vagyis saját magunkat tudjuk beskatulyázni. Az én életemben a mosoly és a tánc a legfontosabb, és remélem a hét végéhez érve másoknak is az lesz” – fogalmazott az életvidám blogger.

A gálán a házigazda két legújabb darabját mutatta be a nagyközönségnek, a híres magyar zeneszerző előtt tisztelgő Kodály című produkciót, melyet Velekei László koreografált, valamint az Üvegházat, ez utóbbi a világszerte elismert Leo Mujic nevéhez fűződik. A premier után szakmai berkekben is elismerően nyilatkoztak az alkotásokról. „Egy, a társulattól teljesen szokatlan műfajt láthattunk, aminek azért is örülök, mert ez is bizonyítja azt, hogy nem kell ragaszkodnunk a megszokott, már bevált dolgokhoz, hanem igenis érdemes az új felé nyitni. Büszke vagyok Kiss Jánosra és a csapatára” – fogalmazott a Győr24-nek Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója. Hasonlóan vélekedett Pataki András is: „Elsöprő volt, igazán különleges, a Kodályról és az Üvegházról is elmondhatom, hogy ilyen jellegű előadást még nem láttunk a győriektől. Az idén 25 éves évfordulóját ünneplő társulatunk a Stabat Mater-rel érkezik a városba június 22-én, remélem hasonló sikerünk lesz” – így a Szegedi Kortárs Balett igazgatója.

De nemcsak a premierek miatt lesz különleges a táncfesztivál, hiszen idén számos újdonság várja a szakmát és a tánckedvelő közönséget. Így többek között lehetőséget kapnak a színházi tánckarok is, mégpedig kedden este. „Kiss Jánossal közösen találtuk ki azt, hogy ebben az esztendőben a klasszikus balettot ugyan nem képviselő, de a teátrumokban aktív szerepet vállaló tánckarok és azok művészei is bemutatkozhassanak. Június 18-án őket láthatja a közönség Győrben” – emelte ki beszédében Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója.

A hétfő esti gála után egy világpremierre is sor került a színház előtti téren, a „Smile to the world” városunkból indult hódító útjára. Az akció keretében 55 operatőr készített egy kisfilmet, melyben mosolygós arcok nevetnek vissza a nézőkre. A cél az, hogy az alkotás eljusson olyan helyekre, ahol igazán szükség van a mosolyra, a jókedvre. Éppen ezért a projekt nagykövete, Hozleiter Fanny elsőként a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház igazgatójának nyújtotta át a filmet. Az, hogy a kisalföldi megyeszékhelyről startolhatott el a kampány, Győr város polgármestere szerint is példaértékű. „A mosoly az első kontaktus két ember között, és ami kellemes érzést okoz a másikban, ami kifejezi a szeretetet, azt az önkormányzat is mindig nagy örömmel támogatja” – hangsúlyozta Borkai Zsolt portálunknak.

A nyitónap megkoronázásaként Gönczi Gábor együttese, a Smile Zenekar és Charlie adott közös koncertet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik