Belföld

„Ez az ember minden becsületes orvos rémálma”

hálapénz (hálapénz)
hálapénz (hálapénz)

Újabb botrányos történet derült ki a hálapénzt keveslő orvosról.

A napokban számoltunk be annak a férfinak az esetéről, aki tízezer forint hálapénzt akart adni orvosának sikeres műtétje után, a doktor azonban kevesellte az összeget, ezért fenyegetőzni kezdett, és meg is zsarolta a beteget. A történtek nyomán a Péterfy Sándor utcai Kórház vizsgálatot indított.

Most az orvos újabb betege állt nyilvánosság elé. A nő, akinek az ínszalagját kellett műteni, a Blikknek mesélte el a történetét. Az operáció előtt az orvos kerek perec nekiszegezte a kérdést, hogy az anyagiakat mikor kívánja rendezni. A nő azt mondta, a varratszedéskor tervezte.

„Jó, de akkor egy húszassal több lesz” – hangzott a doktor válasza.

A nő azt mondja, tudta, hogy az orvos szabott tarifáért dolgozik, de ettől a választól teljesen elképedt. Végül nem is adott egy fillér hálapénzt sem, és elintézte, hogy rehabilitációra már egy másik kórházba kelljen járnia.

„Ez az ember minden becsületes orvos rémálma, a hivatás szégyene! Ne tűrjék meg maguk között!” – háborgott a lapnak a nő.

Dr. Szokoly Miklós, a kórház helyettes vezetője a lapnak elmondta, mielőbb szeretnének az ügy végére járni, s ha kell, etikai bizottság elé viszik a történetet, vagy rendőrséghez fordulnak. Amíg azonban fel nem göngyölítik a szálakat, addig tovább dolgozhat a doktor.

Az intézmény vezetése arra kérte a szóban forgó sebész korábbi betegeit, jelentkezzenek, ha hasonló tapasztalataik voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik