Belföld

Tizennégy évesen nyerte meg a Nemzetközi Hegedűversenyt

A Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny évtizedes történetének legfiatalabb versenyzője, a 13 és fél éves Lara Bocskor nyerte meg a héten lezajlott XII. versenyt Mosonmagyaróváron.

Lara Bocskor részben magyar származású, nagyapja 1956-ban emigrált. A tehetséges hegedűs Németországból érkezett. Korábban fellépett már Japánban és Mexikóban, versenyt nyert Párizsban. A mostani vetélkedésen 51 hegedűs társát megelőzve lett a verseny győztese – mondta Moldoványi Géza, a versenyt kezdeményező Fejes Józsefné Zenei Alapítvány kuratóriumának elnöke a vasárnap esti díjátadó ünnepség előtt az MTI-nek.

A 2. helyezett lett megosztva a japán Ami Oike és az ukrán Eva Rabcsevszka. A lengyel Amalia Maszonskának ítélték oda a 3. helyet művészi teljesítményéért. A győztesek pénzdíjban részesültek. Az ünnepi koncerten a verseny nyertesei léptek pódiumra a Győri Filharmonikus Zenekar kíséretével.

A versennyel – amely a 25 év alatti pályakezdő művészek fóruma – az esemény névadójának, a város szülöttének állít emléket Mosonmagyaróvár. Az idén többségben voltak a külföldiek, részint Nyugat-Európából, részint a távoli Dél-Koreából és Japánból is. A háromfordulós verseny produkcióit öt tagú nemzetközi zsűri bírálta, Perényi Eszter hegedűművész elnökletével.

A nemzetközi eseményen megemlékeztek a névadóról, szülőházánál és sírjánál koszorút helyeztek el. Flesch Károly a XX. század első felének egyik legkiválóbb hegedűvirtuóza volt. Első koncertjét 21 évesen Bécsben adta. A későbbiekben Európa szinte valamennyi jelentős hangversenytermében fellépett, és koncertezett a tengerentúlon is. Pedagógiai munkásságával vált világszerte ismertté.

A hegedűtanításról írt könyveit a zenepedagógusok ma is használják. A művész-pedagógus a II. világháború üldözései elől a svájci Luzernbe menekült, és ott hunyt el 1944-ben. Halálának 50. évfordulóján az emlékét ápoló Fejes Józsefné Zenei Alapítvány hamvait hazahozatta, azóta a mosonmagyaróvári temető a végső nyughelye. Emlékére először 1985-ben hirdette meg a versenyt a szülőváros. A mostani versenyhez kapcsolódóan Flesch Károly munkásságáról kamarakiállítás nyílt abból a múzeumi anyagból, amelyet a hegedűművész fia az 1980-as évek elején küldött el apja szülővárosának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik