árvíz dunakanyar (árvíz, esztergom, dunakanyar, )
Belföld

Százmilliárdokba kerülne a totális árvízvédelem

600-700 milliárd forint kellene egy teljes körű védelmi rendszer kiépítésére, ennyi pénze azonban nincs az államnak.

Már most is európai szintű a védelmi rendszer Magyarországon, de két év múlva még jobb lesz – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a Vasárnapi Észak című hetilapnak. Molnár Béla az interjúban arról is beszélt, hogy a Dunán a Rajka és Budapest közötti szakasz megvédése a legnehezebb. A fővárostól délre már ritkábbak az árvízi jelenségek, igaz, ha előfordulnak, ott nagyobb is a baj.


A képre kattintva megnézheti árvízi összefoglalónkat!
Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Az elmúlt tíz évben 251 milliárdot költöttek vízügyi fejlesztésekre. Szentendrén az épített, a Margitszigeten pedig a tömlős mobilgát volt az, amit élesben most vetettek be először, de ezen kívül a klasszikus védekezés minden módszerét kimerítette a szakma az idén, amit a tankönyvekben valaha leírtak.

Az elmúlt tíz évben ez már a harmadik rekordméretű árvíz volt a Dunán, 2002-ben és 2006-ban is sorra dőltek meg a legmagasabb vízállások, ahogy most is. Előfordulhat a következő években is hasonló mérető árvíz, de a természetet teljes mértékben kiismerni és kiszámítani lehetetlen, elméletet tehát ez alapján semmiképpen sem szabad gyártani – mondta a szakember a lapnak.

Nem lehet még hátradőlni

Orbán Viktor szombaton Mohácson azt mondta, az árvízhelyzet nehezén már túlvagyunk, most a helyreállítás következik. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: van még egy-két pont az országban, ahol sürgősek a teendők.

Az az Országos Műszaki Irányító Törzs szombaton közölte: vasárnap délelőtt 11 órakor a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság átvágja a Báta határában található régi vasúti töltés nyomvonalán húzódó nyári gátat. Ezt a település belterületének, valamint a gemenci vadállománynak a védelmében teszik. A beavatkozás hatására a belterületi részekről gyorsabban kivezethető a víz, felgyorsítva az apadást, lerövidítve ezzel a védekezés időtartamát.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Vlagyimir Putyin hatalmát nem sok minden fenyegeti, ám ezek egyike biztosan Alekszej Navalnij. Az orosz ellenzéki vezető által kiszivárogtatott felvételek szerint az elnöké a világ legdrágább palotája. Ezek a képek rettenetes politikai károkat okozhatnak az orosz elnöknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.