Belföld

Felújítják az 1-es számú kohót az ISD Dunaferr Zrt.-nél

Buthy Lilla

2013. 06. 16. 17:00

A jövő héten megkezdődik az év elején leállított 1-es számú kohó felújítása az ISD Dunaferr Zrt.-nél - jelentette be a vállalatcsoport cégvezetője szombaton Dunaújvárosban, a 37. vasas- és kohásznapon elmondott megnyitóbeszédében.

Evgeny Tankhilevich hangsúlyozta, hogy a régóta várt beruházás garantálja a folyékony fázis jövőbeni működését Dunaújvárosban. Ezzel együtt az ISD Dunaferr Zrt. folytatja a hengerművekben megkezdett modernizációt is – tette hozzá.
Emlékeztetett: nehéz időket él az acélipar, de a Dunaferrnek meg kell őriznie piaci pozícióit és helyét a korszerű acélipari gyártók között. A sikerhez magas termelékenység, kiváló minőségű termékek és elégedett ügyfelek kellenek – tette hozzá.

Mezőközy András, a társaság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a műszaki paraméterek egyeztetését hamarosan elkezdik, majd ezt követően állítják össze a beruházás költségvetését. A kivitelezés összköltsége nagyságrendileg 3-4 milliárd forintra tehető, és várhatóan év végére fejeződik be.

A 2-es számú kohóval kapcsolatban közölte: a tulajdonosok egyelőre az 1-es számú nagyolvasztó újjáépítésére koncentrálnak, a másikkal csak az átadást követően foglalkoznak.

Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke történelmi pillanatnak nevezte a bejelentést, amelyre hónapok óta vártak a cég dolgozói. Reményét fejezte ki, hogy ezzel a lépéssel Dunaújváros nem jut Ózd és Miskolc sorsára. Mucsi Zoltán, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint az elmúlt egy évben az érdekvédelmi szervezetek – a cégvezetéssel együtt – a fő hangsúlyt a biztonságos termelésre helyezték, amely a kohó felújítása nélkül nem lenne megvalósítható. Beszédében kiemelte: a bejelentés a cég hosszú távú jövőjét alapozhatja meg.

Az ISD Dunaferr Zrt. január 22-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy az előzetes terveknek megfelelően leállította 1-es számú nagyolvasztóját a berendezés műszaki állapota miatt. Ezzel párhuzamosan folynak a berendezés felújításának előkészületei. Amint valamennyi szükséges feltétel teljesül – befejeződik a tervezés, a kulcsfontosságú berendezések megrendelése és leszállítása, valamint az átépítéshez szükséges anyagok mobilizálása, megkezdik a berendezés felújítását – közölték akkor. Az 1-es számú kohó leállítása mellett a 2-es számú kohó tovább működik. A felújítás idejére a cég nyersvasgyártási kapacitása mintegy felére csökkent.

A Dunaferr Zrt.-nél az 1-es számú nagyolvasztónál 2006-ban hajtottak végre utoljára rekonstrukciót. Ez negyvennyolc napos átépítési időszakot követően, 2006 szeptemberében fejeződött be, és akkori árakon tízmillió euróba került.

Április 16-án nagygyűlést tartott a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Dunaújvárosban a polgármesteri hivatal előtti téren, hogy felhívják az illetékesek figyelmét a januárban leállított kohó felújításának szükségességére. Az összegyűlt mintegy kétezer ember előtt a szakszervezeti vezetők ismertették a cég jelenlegi helyzetét és az 1-es számú kohó felújítása körüli bizonytalanságot. Utóbbival kapcsolatban egyöntetűen kijelentették, hogy a másik kohó is bármelyik pillanatban tönkremehet, és nagyolvasztók nélkül leállhat a teljes folyékony fázis a vasműben, ami több ezer munkahely megszűnésével járna.

A rendezvényt követő sajtótájékoztatón Cserna Gábor (Fidesz) polgármester közölte, hogy szeretnék kormányzati ráhatással előmozdítani a fejlesztéseket, azon belül is az 1-es számú kohó átépítését. Reményét fejezte ki, hogy néhány héten belül pozitív döntés fog születni, mert a Dunaferr vállalatcsoport a legfontosabb munkáltató a városban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.