Art-Hotel-megnyito(210x140)(1).jpg (Art Hotel megnyitó)
Belföld

Nyílt napon mutatják be a szegedi Art Hotelt

Az idén második alkalommal megrendezett Uniós fejlesztések nyílt napján 12 dél-alföldi helyszínt látogathatnak meg az érdeklődők szombaton.

Csongrád megyében Makón, a Makovecz Imre tervei alapján épült Hagymatikumban, a Maros-parti kalandparkban és a Lombkorona sétányon kapcsolódhatnak ki az érdeklődők. Ópusztaszer is megnyitja kapuit, Szegeden az Art Hotelben és a hozzá tartozó Sanzon étteremben tehetnek látogatást. A programban bárki meglátogathatja és kipróbálhatja a szolgáltatásokat: 10 és 16 óra között vezetett bemutatókat tartanak az épületben. Látogathatók lesznek a szobák, a konferenciatermek, az étterem és a wellness.

A pályázati forrásból megvalósuló beruházás nagy értéke a szálloda és a mélygarázs mellett az étterem, amely egyre inkább a szegediek törzshelyévé válik.

Bács-Kiskun megyében a Bajától 30 kilométerre található Hajósi Érseki Kastély kínál programokat, illetve a kecskeméti Gyűjtemények Háza várja a látogatókat. Itt az európai színvonalú kiállítótermekben a vendégek ízelítőt kapnak a magyar néprajz, az európai iparművészet, az egyházművészet legszebb tárgyi emlékeiből. Emellett a megyeszékhelyen a Sheraton Hotelben is látogatást tehetnek az érdeklődők.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.