Belföld

Bontják a homokzsákokat, kezdődik a fertőtlenítés

Ma már folyamatosan bontják vissza a kiépített védműveket Fejér megyében.

A homok és a zsák depóniák kijelölése minden érintett településen megtörtént. Az elöntött területek fertőtlenítésére a szükséges intézkedéseket az önkormányzatok meghozták. Kisapostagon, a vízeltávolítás érdekében a Fejér megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoport is részt vesz a helyreállítási munkálatokban. Csütörtök délutántól a 6-os főúton, Ercsi és Adony között is megszűnt a súlykorlátozás, most már a három és fél tonna össztömegű járművek is közlekedhetnek az útszakaszon-áll a Fejér Megyei Védelmi Bizottság Fehérvár24-hez eljuttatott közleményében.

Ercsiben a Duna visszahúzódott a medrébe, a talajvíz nyomása érzékelhetően csökken, szivattyúzásra továbbra sincs szükség. Csütörtökön megkezdték a védművek visszabontását is, a homokot az önkormányzat feltöltésre használja.

Adonyban a pangó vizek szivattyúzása zajlik. Az árterületen az ingatlanok fertőtlenítése megkezdődött. Dr. Dorkota Lajos, a megyei védelmi bizottság elnöke pénteken reggel a korábban víz alatt állt rév területét tekintette meg.

Dunaújvárosban a Szalki-szigetre vezető úton feloldották a forgalom-korlátozást. A Halász sort és a Tisza utcát az önkormányzat a fertőtlenítésig a zárva tartja. A kihelyezett homokzsákokat folyamatosan bontják vissza.

Kulcson a figyelő kutak és a helyszíni ellenőrzések mellett geológia mérésekkel is figyelik az esetleges partfalmozgásokat.

Baracson az elöntött területről várhatóan a Duna pénteken teljesen visszahúzódik, ezután a védművek visszabontása és a fertőtlenítés is elkezdődhet.

Kisapostagon még négy ingatlannál szükséges a víz szivattyúzása, mert a visszavonuló víz időszakonként az érintett kertekben összefolyik. A kiépített gátak bontásán és a vízeltávolításon pénteken is százan dolgoznak.

Az árvízzel érintett területeken a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken nyolc fővel látja el a biztosítási feladatokat. A helyreállítás érdekében pénteken közel kétszázan dolgoznak Fejér megyében.

A Duna rendkívüli áradása miatt a védekezéshez a megyében közel száztizennégyezer zsákot, ezerhatszáz köbméter homokot használtak fel. Közvetlen védekezésben volt, hogy egyidejűleg több mint hatszázan dolgoztak. Kisapostagon a gyors, hatékony és összehangolt védekezésnek köszönhetően – valamint a hivatásos, az önkéntes és a karitatív szervezetek, a lakosság példamutató összefogásával – kilencven ember otthonát sikerült megvédeni.

A Fejér Megyei Védelmi Bizottság továbbra is felhívja a lakosság figyelmét, hogy a környezet-egészségügyi intézet felhívása alapján a védekezésnél használt nedves, átázott homokzsákok szennyezettek, tartalmuk fertőzésforrást jelenthet, ezért a visszabontási munkálatok során körültekintően kell eljárni. A zsákokból a homokot száraz talajra, lehetőség szerint olyan területre kell üríteni, amelyet víz nem áztatott át. Az így összegyűjtött homok építkezésekhez felhasználható. A zsákokat szintén száraz helyre kell összehordani, a kiürített, száraz homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére, illetve más hasonló célokra felhasználhatók. Ugyanakkor élelmiszerek (pl. burgonya, zöldség, alma) gyűjtésére, tárolására tilos alkalmazni a kiürített homokzsákokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik