Belföld

2015-re készül el az Enese-Csorna gyorsforgalmi szakasz

A Colas Út Zrt. építheti meg az M85-ös gyorsforgalmi út Enesét Csornával összekötő szakaszát - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője pénteken.

Loppert Dániel elmondta: a 7 kilométeres szakasz 15,6 milliárd forintból épül meg; a munkák júliusban kezdődnek és 2015 nyarán zárulnak, így két év múlva gyorsforgalmi út köti össze Győrt Csornával.

Hozzátette: ezen a szakaszon 70 ezer cserjét és háromezer fát telepítenek, négy felül- és két aluljáró, valamint három körforgalom kiépítése is része a projektnek. A szakasz környezetvédelmileg kiemelt részein béka- és vadátjárók készülnek.

Loppert Dániel emlékeztetett arra: a Győrt Enesével összekötő szakasz szintén 2015-re készül el, az enesei elkerülő már használható.

A csornai elkerülő építésére már korábban megkötötték a kivitelezői szerződést, a Csorna és Hegyfalu közötti 33,4 kilométeres részére júniusban írtak ki pályázatot. Ennek 2016 végére kell elkészülnie.

Hozzátette: szintén megjelent a hét és fél kilométeres Hegyfalu-Szeleste szakasz közbeszerzési pályázata, míg a Szelestét és Vátot elkerülő szakaszt már korábban átadták a forgalomnak, Vát és Szombathely között pedig jelenleg is építkeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik