Belföld

Kíváncsi, mekkora lábon élnek a képviselők? – Itt a lista!

Megnéztük, a celebképviselők közül kik azok, akiknek 250 négyzetméteresnél nagyobb házuk van. Az MSZP volt pénztárnoka a csúcstartó a maga ezer négyzetméteres villájával, de a listára felkerült Selmeczi, Kósa és Szekeres Imre is. Külön érdekesség, hogy bár Szekeres háza a II. kerületben van, mégis felveszi a vidékieknek járó havi 116 ezer forintos lakhatási támogatást.

A rezsicsökkentéstől hangos az ország, ami a nagy házban élőknek többet hoz a konyhára. Kíváncsiak voltunk, a képviselők közül kik örülhetnek leginkább a 10 százalékos könnyítésnek. Néhol igencsak meglepődtünk.

1. hely: Boldvai László (MSZP)

Az első, egyben az egyik legnagyobb meglepetés Boldvai László képviselői adatlapján ért minket. Azt már a Bors megírta, hogy az MSZP volt pénztárnoka a csúcstartó a villákat illetően, hiszen egy 1050 négyzetméteres háza van, melyből 442 négyzetméter a pince és a garázs. Ez tehát önmagában még nem volt új információ, az viszont igen, hogy a képviselő a hatalmas villája mellé felveszi a havi 116 ezer forintos lakhatási támogatást is. Ezt egyébként a jogszabályok alapján megteheti, mivel a villa Salgótarjánban van, a lakhatási támogatás igénybevételéhez pedig csak arról kell nyilatkoznia, hogy nem Budapesten él.

Kinek jár a lakhatási támogatás?

A lakhatási támogatást azoknak a képviselőknek találták ki, akik vidéken élnek, és nincs lakásuk Budapesten. Ahhoz, hogy ezt a pénzt felvegyék, egy nyilatkozatot kell leadniuk, amelyben közlik, hogy nem Budapesten élnek. Az Országgyűlés Hivatala szerint a támogatás igénylésekor nem számít a vagyonnyilatkozatban feltüntetett lakástulajdon, mivel abban haszonélvezettel vagy más jogcímen más is lakhat.

2. hely: Selmeczi Gabriella (Fidesz)

Házmustránkon a második helyre Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője került. Vagyonnyilatkozata alapján Selmeczi fele részben tulajdonosa egy összesen 412 négyzetméter hasznos területű, kétemeletes háznak. A törökbálinti ház földszintje 221,9 négyzetméter, az emelet 63,7 négyzetméter, a pince 126,4 négyzetméter. A házhoz tartozik garázs is, ami 35,5 négyzetméter. Selmeczi Gabriella a lakhatási támogatást nem veszi fel.

3. hely: L. Simon László (Fidesz)

332 négyzetméteres háza van L. Simon László egykori kulturális államtitkárnak. A gárdonyi ingatlant L. Simon 2009-ben örökölte. A fideszes képviselőnek emellett van még egy háza, ugyancsak Gárdonyban, de az “csak” 180 négyzetméteres. L. Simon Boldvaihoz hasonlóan felveszi a 116 ezer forintos lakhatási támogatást is, szintén jogszerűen.

4. hely: Kósa Lajos (Fidesz)

Listánk következő szereplője Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. Kósának egy ezer négyzetméteres telken áll 300 négyzetméteres családi háza, amit 2002-ben vettek. A debreceni háznak Kósa csak felerészben tulajdonosa. A polgármester nem veszi fel a lakhatási támogatást, pedig ő is megtehetné.

5. hely: Pokorni Zoltán (Fidesz)

Közel 300 négyzetméteres házban él Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa is. A II. kerületben található, 291 négyzetméteres lakóház egy közel 900 négyzetméteres telken fekszik. Pokorni 2006 decemberében vette a házat, melynek felerészben tulajdonosa. Pokorni szintén nem él a lakhatási támogatás lehetőségével.

6. hely: Szekeres Imre (MSZP)

Megteszi viszont Szekeres Imre, az MSZP volt honvédelmi minisztere, aki a II. kerületben épített egy 273 négyzetméteres házat még 1993-ban. Ám hiába van Budapesten az ingatlan, Szekeres felveszi a lakhatási támogatást. Hogy miért, azt egyelőre nem tudni. Amint sikerült elérnünk, közöljük a válaszát.

7. hely: Gyurcsány Ferenc (MSZP)

A celebpolitikusok közül a lista hetedik helyén a milliárdos Gyurcsány Ferenc áll, akinek Kötcsén van egy 267 négyzetméteres családi háza. A házhoz tartozik telek is, ami közel 3500 négyzetméter. A kötcsei házat Gyurcsány 2009-ben vette, de csak felerészben tulajdonos. A másik tulajdonos felesége, Dobrev Klára. Gyurcsány nem vesz fel lakhatási támogatást.

Fotó: Kummer János

8. hely: Lázár János (Fidesz)

Nem sokkal van lemaradva Gyurcsánytól Lázár János, aki egy 260 négyzetméteres lakóházban él Hódmezővásárhelyen. Lázár 2001-ben vette a házat, melynek felerészben tulajdonosa. Lakhatási támogatás Lázárnak nem jár, mivel államtitkár.

9. hely: Orbán Viktor (Fidesz)

Utolsó helyre becsúszott még Orbán Viktor miniszterelnök is. Orbán 2002-ben vett házat a XII. kerületben, amelynek felerészben tulajdonosa. A lakás hasznos területe a pincével együtt 254 négyzetméter, így a listánkra még épphogy felfért. Orbánnak felcsúton is van több ingatlana, de azokról a vagyonnyilatkozatában csak annyit ír: 50 évre ingyenes használatra átengedve a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.


Orbán Viktor miniszterelnök XII. kerületi, Cinege úti ingatlanának bejárata közelében
Fotó: MTI / Beliczay László

 

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik