Belföld

Árvízi védekezés után jöhet a helyreállítás

Árvíz (árvíz, duna, parlament)
Árvíz (árvíz, duna, parlament)

Már több mint egy métert apadt a Duna Fejér megyében. Ercsiben, a kikötőnél a sétány is felszínre került, itt a folyó visszahúzódott a medrébe. Kisapostagon a megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoporttal folytatják ma reggeltől a helyreállítási munkálatokat.

A többi árvízzel érintett településen is figyelőszolgálat ellenőrzi a védműveket. A gátak visszabontása során különös figyelmet kell fordítani a fertőzések, megbetegedések megelőzésére – tudtuk meg a Fejér Megyei Védelmi Bizottság közleményéből.

Fejér megyéből szerdán este hazaindultak a Heves, a Nógrád, a Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint a Vas megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportok, akik közel százfős létszámmal az elmúlt napokban kimagasló helytállásukkal segítették az árvízi védekezést Kisapostagon. A településen ma reggeltől a székesfehérvári, a sárbogárdi és a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók vesznek részt a helyreállításban. A Fejér megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoport hetvenhárom tagja két váltásban végzi a szükséges feladatokat. Kisapostagon a Duna vízszintje már a Panorámai úti ingatlanoknál épített nyúlgát alatt van.

Reggel óta, időszakosan, négy ház udvaráról szivattyúzzák a visszamaradt vizet, miközben a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetből érkezett fogvatartottak megkezdték a védmű bordás megtámasztásának és az úgynevezett kazettás medencéknek a bontását. Ma a településen folyamatosan, egyidejűleg százan vesznek részt a munkálatokban.

Ercsiben az éjszaka a kikötői sétányról is lehúzódott a Duna. A visszamaradt víz szivattyúzását szerdán késő délután abbahagyták. Ma a katasztrófavédelem irányításával megkezdődik a védművek visszabontása.

Adonynál a Lórév felé vezető útról szintén visszahúzódott a folyó, az útszakaszt várhatóan a tisztítás és a fertőtlenítés után megnyitják. Az ártéri ingatlanoknál továbbra is egy métert maghaladó a vízmagasság. Várhatóan június 14-én, pénteken 8 órától az 50 ingatlanról korábban kiköltözött 65 ember visszatérhet otthonába, mivel a Duna folyamatosan csökkenő vízállása ezt valószínűleg lehetővé teszi.

Dunaújvárosban, a Szalki-szigetnél is jelentősen apad a Duna, már a halászcsárda sincs vízben. A szigetre a teherforgalom célirányosan megindult, azonban személygépjárművek továbbra sem hajthatnak be. A rendőrség a Szalki-szigetet folyamatos ellenőrzés alatt tartja.

Kulcson és Baracson a meglévő védművek ellenőrzése folyamatos. Kulcson a Hajós utcát és a Dunapart utcát, valamint Rácalmáson az Esze Tamás közt, az Alsó-Dunapart utcát, a Páskom utcát, és a Madách Imre utca alsó részét továbbra is lezárva tartják.

Ercsi és Adony közötti útszakaszon, a 6-os számú főúton korlátozást vezettek be az árvíz miatt június 8-án. A 38-as és 56-os km szelvények közötti útszakaszon a 3,5 tonna össztömegű járművek nem közlekedhettek, e korlátozás ma 14 órától megszűnt, miután a Duna vízállása a főút mentén 650 centiméter alá csökkent.

Az árvízzel érintett területeken a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság huszonhét fővel látja el a biztosítási feladatokat.

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet felhívása alapján a védekezésnél használt nedves, átázott homokzsákok szennyezettek, tartalmuk fertőzésforrást jelenthet, ezért a visszabontási munkálatok során körültekintően kell eljárni. A zsákokból a homokot száraz talajra, lehetőség szerint olyan területre kell üríteni, amelyet víz nem áztatott át. Az így összegyűjtött homok építkezésekhez felhasználható. A zsákokat szintén száraz helyre kell összehordani, a kiürített, száraz homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére, illetve más hasonló célokra felhasználhatók. Ugyanakkor élelmiszerek (pl. burgonya, zöldség, alma) gyűjtésére, tárolására tilos alkalmazni a kiürített homokzsákokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik