Belföld

Tetőzik az ár – miniszterelnöki köszönet a megfeszített munkáért

árvíz, duna, solt (árvíz, )
árvíz, duna, solt (árvíz, )

Orbán Viktor miniszterelnök és dr. Bakondi György tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója ma Fejér megyében, először Ercsiben, majd Kisapostagon ellenőrizte az árvízvédelmi munkákat.

A megyei védelmi bizottság mai, kisapostagi ülésén elemezte a jelenlegi helyzetet, és meghatározta az ár levonulása utáni teendőket. A testület arra számít, hogy további három-négy napig még intenzíven kell védekezni. A Duna Fejér megyei szakaszán jelenleg tetőzik a folyó.

Orbán Viktor  miniszterelnök nagyra értékelte, megköszönte a katasztrófavédelmi, tűzoltó, vízügyi szakemberek, rendőrök, valamint a civil önkéntesek és – Kisapostagon – a pálhalmi büntetés-végrehajtási tisztviselők és a fogvatartottak megfeszített munkáját. Ezt követően Kisapostagon tartotta rendkívüli, kibővített ülését ma késő délelőtt a megyei védelmi bizottság, dr. Dorkota Lajos elnök vezetésével, a hét, árvíz által érintett település polgármesterének részvételével.

A testület elemezte a jelenlegi helyzetet, és meghatározta az ár levonulása utáni teendőket.Ercsiben megerősítették a Rába-patak védművét és a Bajcsy-Zsilinszky utca védelmét biztosító nyúlgátat.  Az árvízzel veszélyeztetett tizenkét ingatlan és a hajóállomás védelmére eddig tizenháromezer-háromszáz homokzsákot használtak fel.Adonyban a Duna már teljesen elöntötte a Lórév felé vezető utat. Az árterületi ingatlanokat a rendőrség folyamatosan ellenőrzi.

A 6-os főút Ercsi és Adony közötti szakaszán továbbra is súlykorlátozás van. A 38-as és 56-os kilométerszelvények között visszavonásig a 3,5 tonna össztömeg feletti járművek nem közlekedhetnek. Az útszakaszt a 3,5 tonna feletti járművek a korlátozás idejéig az M6-os autópályán kerülhetik ki, a korlátozás idején részükre az autópálya igénybe vételére nincs díjfizetési kötelezettségük ezen a szakaszon.

Dunaújvárosban további védművek kiépítése nem szükséges.A Szalki-szigeten lévő trafóállomásokat, amelyek az ivóvíz-szolgáltatáshoz szükséges csápos kutak áramellátását biztosítják – még szombaton kiváltotta az áramszolgáltató, a város ivóvízellátásában nincs fennakadás.

Kulcson a hajóállomásnál kiépített védművet és a vízszint emelkedését folyamatosan figyelemmel kísérik. A korábban megcsúszott partfalszakaszt háromóránként ellenőrzik.

Rácalmáson a nagyszigetet teljesen ellepte a Duna. Az ártéren rekedt vadak, többségében őzek mentését a vadásztársaság csónakokkal végzi.

Baracson két lakóházat és egy vendéglőt homokzsákok védik. További védekezésre nincs szükség. Kisapostag üdülőrészén az épületek védelmére korábban kiépített egy kilométeres nyúlgáton vasárnap éjszaka öt-hét méter hosszan áttört a víz, és három épület udvarára befolyt.

A védekezésben részt vevő Nógrád és Heves megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportok, valamint önkéntesek körülbelül háromórás megfeszített, összehangolt munkával, a vízügy szakmai segítségével újabb két védvonalat építettek ki, és a belsőt bordás megtámasztással biztosították. Így ma hajnalra sikerült megállítani a vízszint emelkedését a kertekben. Az áradó folyó a gyors fellépésnek köszönhetően az épületeket nem érte el.

Az éjszakai védekezésben mintegy hatvanan vettek részt. Hétfő reggel óta több mint kétszázan – köztük hivatásos tűzoltók, rendőrök, önkéntes tűzoltó egyesületek, polgárőrök és lakossági önkéntesek – vesznek részt az árvízi védekezésben Fejér megyében. A gátak megerősítését, a fakadó vizek apasztását a településeken készenlétben lévő hivatásos tűzoltók szükség esetén azonnal megkezdik-tudtuk meg a Fejér Megyei Védelmi Bizottság közleményéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik