Belföld

Győrújfalunál hatvan centit apadt a Mosoni-Duna

A korábbinál kevesebb új buzgár keletkezett a gátnál.

12.12 – Győrújfalun és az árvíz által érintett szigetközi településeken befejeződtek a töltésmagasítási munkálatok, a Duna és a Mosoni-Duna apad – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság hétfőn.

Győrújfalu visszaköltöztetése  a Mosoni-Duna vízállása szerint alakul, vagyis kizárólag akkor történik meg, ha a vízszint ezt biztonsággal lehetővé teszi. A visszaköltözésről időben tájékoztatják a lakosságot és a sajtót – írják a közleményben, megjegyezve: az árvízi védekezési munkálatok összességében eddig sikeresek voltak, hiszen minden érintett szakaszon sikerült meggátolni, hogy a folyó kilépjen medréből.

Közlésük szerint Koroncón a híd alatti uszadék eltávolítása jelenleg is tart, egy helyen bordás kitámasztással erősítik a gátat. Dunaszentpálon stabil a helyzet, a buzgárok figyelése és elhárítása folyamatos. Zsejkepusztán a földtöltés a magasításoknál néhány részen átázott, a vizet elvezetik, és a szivárgásokat megszüntetik. Néhány helyen az apadás miatt egy-egy homokzsáksort már vissza is szedtek.

A védelmi bizottság tájékoztatása szerint összesen 3838-an vesznek részt a védekezésben.

11.17 – Tizennyolc ember hagyta el Nagy-Duna melletti otthonát Tahitótfalun az árvízi veszélyhelyzet miatt vasárnap este, azt követően, hogy előző nap a Tildy hídi védmű átázása miatt is sokakat menekíteni kellett – tájékoztatta hétfőn a település polgármestere az MTI -t.

Sajtos Sándor (független) felidézte, hogy szombat dél körül a Szentendrei-sziget egyetlen bejáratának számító Tildy hídnál épített ideiglenes védmű nem bírta a terhelést, megcsúszott, s egy szakaszon átázott. A veszélyeztetett házakat azonnal elhagyták a lakók, de a kockázat még nem múlt el teljesen. Miután a híd feljáróját bordás módszerrel megerősítették, 8 szivattyút állítottak üzembe, s állandóan figyelik az esetleges szivárgásokat, buzgárokat.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy míg 2006-ban egyetlen buzgár sem volt a feljárónál, most több is feltört, ám szerencsére a vasárnap részben kitelepített Szigetmonostor megközelítésére is szolgáló hidat nem kellett lezárni – mondta az 5500 lakosú község polgármestere.

Tájékoztatása szerint vasárnap ezen a hídon át szállítottak 6 kamionnyi, 10 ezer megtöltött homokzsákot Szigetmonostorra, de a dunabogdányi védekezést is hasonló módon segítették.

“Tahitótfalu sok árvizet megélt már, de a mostani “kockázati szinttel még sohasem kellett számolni” – fogalmazott Sajtos Sándor. Jelenleg a védművek erősítése, illetve a 11-es főút, a Tildy híd megóvása a legfőbb feladat.

Az önkormányzat bízik abban, hogy az ár levonulása után még az idén hozzá tudnak kezdeni annak a stabil védműnek az építéséhez, melyre 877 millió forintnyi pályázati pénz áll majd rendelkezésre – mondta a polgármester.

(fotó: MTI)

Rekordokat dönt az árvíz a fővárostól délre is

10.57 – A Duna Budapesttől délre fekvő területein sorra éri el, illetve dönti meg a korábbi rekordokat a vízszint, az északi szakaszon azonban jelentős apadás tapasztalható – derül ki a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóságának hétfő délelőtti adataiból.

Budapesten hétfőn 10 órakor 887 centiméter volt a folyó vízszintje, ez 4 centiméterrel alacsonyabb a tetőzéskor mért rekordértéknél.

Adonynál 762 centiméteren állt a Duna délelőtt 10 órakor, az eddigi legmagasabb vízállás ott 739 centiméter volt. Tassnál 10 centiméterrel haladta meg a korábbi 888 centiméteres rekordszintet a folyó, de ott még tart az áradás.

Dunaföldváron 706 centiméteres volt legutóbb a Duna vízállása, ez 3 centivel magasabb a korábbi legmagasabb értéknél. Paksnál 872 centimétert mértek, ez megegyezik a korábbi rekorddal, így ott is új csúcs várható az áradás miatt.

Bajánál 942 centiméteren áll a folyó, az eddigi legmagasabb vízszint 976 centiméter volt. A fővárostól északra mindenütt apad a folyó. Nagybajcsnál délelőtt 10 órakor 759 centit mértek, ez fél méterrel alacsonyabb az éjfélkor mért vízszintnél, és több mint egy méterrel alacsonyabb a néhány nappal ezelőtti 875 centiméteres rekordnál.

Komáromnál 791 centiméter a vízállás, amely több mint fél méterrel alacsonyabb a rekordnál. Esztergomban 10 órakor 789 centit mutatott a vízmérce, ez 24 centivel marad el a vasárnap hajnali csúcstól.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs hétfő reggeli adatai szerint jelenleg 807 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon, ebből 191 kilométeren rendkívüli védekezés van.

Győri iskolákban vigyáznak az árvízsújtotta falvak diákjaira

8.10 – A Győri Tankerület tájékoztatja az érintett szülőket, hogy 2013. június 10-től, vagyis hétfőtől azon települések tanulóinak, ahol az árvízhelyzetre tekintettel a település jegyzője rendkívüli tanítási szünetet rendelt el, vagy kitelepítés miatt nincs tanítás, két kijelölt győri iskolában biztosítják a napközbeni felügyeletet reggel 6.00-tól.

A felügyeletet biztosító iskolák, ahová a tanulókat várják holnaptól: Marcalvárosi Közoktatási Főigazgatóság Arany János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolája, 9024 Győr, Örkény u. 6. Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság Gárdonyi Géza Általános Iskolája, 9021 Győr, Baross u. 49.

7.50Almásfüzitő és Dunaalmás között 250 hektáron öntötte el az ártéri területet a víz, miután vasárnap alámosta az Almásfüzitő-Esztergom vasútvonal töltésének egy részét; ember és lakóingatlan nincs veszélyben – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn.

Stolczenberger Klára elmondta, a 200 méteres szakaszon kiömlő víz miatt az 1-es főúton Almásfüzitő és Tata közötti, a 73 és a 74-es kilométer között 400 méter hosszan, 2-3 zsák magasságú nyúlgátat építettek.

A Nyír Mentőcsoport az elárasztott területről egy őzgidát és egy őzsutát mentett ki. A búvárok kézben hozták ki az állatokat, később a nemzeti park szakemberei az őzeket a veszélyeztetett területtől távol szabadon engedték.

A Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán lassú apadás kezdődött, kétezer ember dolgozik a gátakon, bordás megtámasztásokat, vízszivattyúzásokat védmű erősítéseket végeznek, valamint figyelőszolgálatokat látnak el.

Molnár Attila, Komárom polgármesterének tájékoztatása szerint a szőnyi városrészben 4,6 kilométer hosszan kiépített védmű továbbra is biztonságosan a medrében tartja a folyót. Komolyabb beavatkozást igénylő árvízi jelenségekkel nem találkoztak a szakemberek.

Hétfő – 6.14: Győrújfalunál a tetőzéshez képest már legalább hatvan centimétert apadt a Mosoni-Duna – közölte a település polgármestere hétfő reggel.

Várhatóan másfél méteres vízszintcsökkenésre lesz szükség ahhoz, hogy a védelmi bizottság engedélyezze a lakók visszatérését a másfél ezer lakosú, pénteken este kitelepített településre.

Vasárnap: Ötszáz rendőr felügyeli a rendet a péntek este az árvíz miatt kiürített szigetközi Győrújfalun – mondta el pénteken a Győrújbaráton elhelyezett kitelepítetteknek tartott tájékoztatón a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese.

Németh Lajos ezredes az MTI érdeklődésére elmondta: normális esetben az egész Szigetközben 150 egyenruhás teljesít szolgálatot.

Miközben a falu fölött köröző helikopter által közvetített képeket vetítették, Németh Lajos a tucatnyi, zömében idős kitelepített előtt arról beszélt, hogy a védekezés kezdete óta az egész Szigetközből nem jelentettek bűncselekményt.

Hozzátette: egyetlen baleset jutott a hatóságok tudomására: Zsejkepusztánál egy teherautó elsodort egy a védekezésben részt vevő férfit, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik