Belföld

Kitelepítik Győrújfalu lakosságát

A kormányfő hangsúlyozta, hogy biztonsági intézkedésről van szó. "A gát egyelőre stabil, de a víz nyomása olyan nagy, hogy biztonsági okokból úgy döntöttünk, elrendeljük Győrújfalu kiürítését" - mondta a miniszterelnök.

19.51Kitelepítik Győrújfalu lakosságát: Orbán Viktor tájékoztatása szerint mintegy kétezer embert érint az intézkedés. A nyilatkozata idején már Esztergomban tartózkodó miniszterelnök kifejtette: a megépített új gátszakasz és a régi találkozásánál léphetnek fel problémák Győrújfalunál.

A Győr-Moson-Sopron megyei védelmi bizottság javaslatára a belügyminiszter a kormányfő jóváhagyásával azért rendelte el a kiürítést még nappali világosságnál, hogyha a víz itt esetleg kitörne, ne éjszaka kelljen intézkedni.

A veszély nagyságát megbecsülni nem lehet, de első az emberélet mentése – szögezte le Orbán Viktor. Elmondta azt is, hogy a szállítóeszközök készen állnak a kiürítés végrehajtására. Más település nincs közvetlen veszélyben.

18.52 – A megyei kormányhivatal péntek este közölt adatai szerint Győr-Moson-Sopron megyében 4689-en vettek részt a védekezésben; 214 ezer zsákkal 1390 köbméternyi homok került a gátakra.

A védekezésben 689 erő- és szállítógépet – köztük három helikoptert -, 13 szivattyút és félezer egyéb technikai eszközt vetettek be. Reggel behívták a győri és a mosonmagyaróvári helyi védelmi bizottsághoz a kijelölt műveleti tartalékos állományt – közölték, jelezve, hogy a megyében jelenleg hét helyen zajlik árvízi védekezés.

15.39Győrzámolyon minden remény megvan arra, hogy sikeres lesz az árvíz elleni védekezés, Győrladaméron pedig már végeztek az védekezési munkálatokkal, a helyiek más településeknek ajánlják fel segítségüket – közölte az MTI-vel pénteken a két Mosoni-Duna parti település független polgármestere.

Horváth Gábor, Győrzámoly polgármestere arról beszélt: a közel háromezres településről mintegy hatszázan vesznek részt harmadik napja a védekezésben. Van, aki a zsákokat tölti, és van, aki élelemmel látja el a gátnál dolgozókat.

A szomszédos, legveszélyeztetettebb helyzetben lévő település, Győrújfalu felé futó töltésen folyamatosan dolgoznak. Mindenkit arra kér, egy szombat délig, az áradás várható végéig tartó nagy erőfeszítéssel akadályozzák meg, hogy a gáton baj történjen.

“Ma éjjel csak az aludjon, aki nagyon álmos” – fogalmazott, hozzátéve, “ennek a soha nem látott összefogásnak meg kell legyen az eredménye”.

Kettinger János győrladaméri polgármester azt közölte: abban, hogy három napja be tudták fejezni a védekezési munkálatokat, kezükre játszott a Mosoni-Duna menti település fekvése és az is, hogy itt – Győrzámolytól és Győrújfalutól eltérően – nem bontották el a folyamág-rehabilitáció keretében a gátat.

Hozzátette: már napokkal ezelőtt felajánlották segítségüket a környező, az árra készülő falvaknak, a helyiek mellett pedig az egyik itt működő ipari üzem több tucat dolgozója is jelezte, szívesen munkahelyükön maradnak, készülve arra az esetre, ha veszélyesen megemelkedne a folyó szintje.

14.14 – Egész falu védekezik Mecséren: Védekezik az egész falu, a hatszáz lakosú Győr-Moson-Sopron megyei Mecséren jelenleg is 450-en vesznek részt az árvíz elleni küzdelemben – mondta az MTI tudósítójának pénteken délután a falu polgármestere.

Csaplár Zoltán (független) közlése szerint a gátakhoz 12 kamionnal hordják a homokot, hét markolóval pedig a megtöltött zsákokat. A közeli települések számos lakója is segíti a munkát, “pánikhangulat nincsen, mindenki azon dolgozik, hogy elkerüljük a bajt” – fogalmazott a polgármester.

Mint mondta, az általában 120-140 centimétert mutató vízmércén most 480 centiméteres a Mosoni-Duna szintje. Az emelkedés akkor okozhat gondot, ha 550 centiméter fölé emelkedik a víz, vagy erős szél hatására hullámzani kezd.

Csaplár Zoltán szerint jelenleg a gátak átázása okoz gondot, valamint az, hogy a mind nagyobb nyomás miatt bordagátakkal kell megtámasztani a töltést.

Az árvízi védekezésben résztvevők munkavonaton érkeznek a vasút védelmére fölhalmozott homokzsákokkal Szőnynél 2013. június 7-én, a Győr-Budapest közötti szakaszon.

(fotó: MTI)

14.00 – Önkéntes jelentkezés: A segíteni akarók egyeztessenek az illetékes szervekkel, mielőtt megjelennek a gátaknál, hogy erejüket a leghatékonyabban vethessék be – kért mindenkit az MTI-n keresztül pénteken Mosonmagyaróvár polgármestere, országgyűlési képviselője.

Nagy István hangsúlyozta: “egyeztetés nélkül a jó szándék keserű csalódásba fordulhat át, hiszen ha ott leszünk sokan, ahol a munka már kevés, akkor feleslegesnek fogjuk magunkat érezni, illetve ha nem tudnak a hivatalos szervek a váratlan érkezőkről, akkor az ellátásukról sem tudnak gondoskodni. Ezért így újabb csalódásoknak lesznek kitéve a jó szándékú önkéntesek”.

Mint mondta, már most is több ezer önkéntes dolgozik a Dunán és a Mosoni-Dunán levonuló árhullám kezelésén. “A veszély szemmel láthatósága és a hétvége szabadsága is sok embertársunkat fog arra ösztönözni, hogy részt vegyen a védekezésben” – tette hozzá.

A védekezési munkálatok nagysága és veszélyessége miatt a munkálatokat csak jól szervezetten, irányítás mellett lehet végezni – tette hozzá, azt kérve: aki segíteni akar, előbb jelentkezzen a katasztrófavédelem illetékeseinél a 96/529-539 és a 96/215-633 telefonszámon vagy Mosonmagyaróvár polgármesteri hivatalában, munkaidőben a 96/577-800, munkaidőn kívül és hétvégén pedig védelmi munkatársaiknál, a 20/315-4460 vagy a 20/498-5463 telefonon.

13.36 – A Győr-Szol munkatársai, számos eszköze, munkagépe, járműve is részt vesz az árvízvédelmi munkálatokban. Rajtuk kívül a társaság több mint ötven, más területen dolgozó alkalmazottja jelentkezett önkéntes védelmi munkára. Többen a Győr környéki falvakban segítenek, mások a társaság Pápai úti telephelyén homokzsákokat raknak, melyet a városban lakók használhatnak fel, illetve amelyeket a katasztrófavédelmi igazgatóság kérésre a környék településeire szállítanak.

11.55 – Eddig összesen 11 ezer köbméter homokot és két és félmillió homokzsákot használtak fel az árvízi védekezésben.

11.10 – Győrújfalun ismét megcsúszott a gát: A terület egyre inkább átázik, ezért a védekezésben résztvevő teherautók nehézkesen közlekednek. Az árvízi munkások folyamatosan erősítik a gát meggyengült részeit.

10.59 – Győrben megerősítették a gátrendszert: Borkai Zsolt polgármester elmondta: A Széchenyi Híd déli lábánál és a Dózsa rakparton a kulisszazárások és megerősítések a Honvédség segítségével megtörténtek.

A Püspökerdőben a vízügy által meghatározott magasságú gát a tegnapi napon megépült, a gát folyamatos felügyeletét a vízügy ellátja. Az 1. sz. főút 19. sz. főúttól a Győr-Szentiváni kertvárosig tartó szakaszán nyúlgátépítés a szükséges magasságig megtörtént, a mai napon a 117-es km szelvénynél, egy különálló, mélyen fekvő szakaszon a nyúlgátépítés várhatóan befejeződik.

Az Iparcsatorna déli szakaszán töltésmagasítás történt, a védmű várható legmagasabb vízállásra történő magasítása a Honvédség segítségével szintén elvégzésre került. Jelen pillanatban homokzsáktöltés és gépjárművekbe történő rakodás folyik 89 fő rendészeti szakközépiskolai hallgatóval, illetve 50 fő honvédségi erővel és 2 fő egészségügyi szakemberrel, valamint önkéntesekkel.

(fotó: MTI/Krizsán)

A győri Hajléktalan Szolgálat szervezésében a hajléktalanok is segítik a likócsi védekezést, az önkormányzat intézményei pedig étel-italosztással vannak jelen a helyszíneken. A győri lakosság naponta több ezer fő önkéntessel vesz részt a védekezési munkákban, fáradhatatlanul segíti a környékbeli településeken a munkálatokat, sokan pedig étellel, itallal tartják a lelket a gátakon dolgozó emberekben.

A polgármester elmondta: Győrben felkészült a gátrendszer arra, hogy megbirkózzon az árral, azonban elővigyázatosságból továbbra is minden eshetőségre készülni kell, hiszen a környező települések történései Győrre is hatással lehetnek.

(Árvízi védekezés Győrújfalun – fotó: MTI)

10.44Komáromnál is megdőlt a rekord: Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) honlapja szerint pénteken 10 órakor Komáromnál már 805 centiméteres vízszintet mértek. Itt az eddigi legnagyobb vízszint 802 centiméter volt, amelyet 2002-ben mértek.

Nagybajcsnál hajnali 3 órakor dőlt meg a dunai vízállás rekordja, amely – szintén 2002-ben – 875 centiméter volt. Itt pénteken délelőtt a folyó 10 órakor már 893 centiméteren volt.

Esztergomnál 746 centimétert mértek legutóbb, Budapestnél 792 centiméter volt a vízállás. Esztergomnál mostanáig szintén a 2002-es árvíz idején volt a legmagasabb a vízszint, itt azóta 771 centiméter a rekord. Budapestnél az eddigi legnagyobb vízállást 2006-ban rögzítették, akkor 860 centiméter volt a Duna vízállása.

10.38Áder Győrújfalun: Heroikus küzdelem folyik a gátakon – jelentette ki Áder János köztársasági elnök pénteken, miután megtekintette a védekezést a Szigetköz legveszélyeztetettebb területén, Győrújfaluban.

Áder János elmondta: szakemberek közlése szerint akár egy hétig is eltarthat a védekezés, amelynek során nem a gátak magasságáért, hanem azok állékonyságáért folyik a verseny.

9.25 – Kora délutánig erősítik, aztán tovább magasítják a Mosoni-Duna gátját Győrújfalunál

Szabó Ferenc mérnök ezredes elmondta: 300 katona, 40-50 vízügyi dolgozó, a katasztrófavédelem 200 munkatársa, legalább 100 önkéntes és számos speciális gép mellett 3 helikopter is részt vesz a munkálatokban. Utóbbiak mintegy 1 tonnás kötegekbe rendezett homokzsákokat szállítanak a gáthoz.

A csütörtök kora esti után péntek hajnalban ismét kisebb gátcsúszást észleltek, ennek támasztásán, megerősítésén dolgoznak – tájékoztatott Szabó Ferenc.

Azt mondta, a folyó szintje jelenleg mintegy 80 centiméterrel van a gáté alatt. Hozzátette, a vízügyi szakemberek azt várják, hogy este 10 és hajnali 2 óra között tetőzik a Duna Nagybajcsnál, ezt követően kezd a víz visszaduzzadni a Mosoni-Dunába.

8.51 – A miniszterelnök szerint mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni.

“Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni, de sajnos nem sikerült”: a határszakaszon már a valaha mért legnagyobb vízállás feletti vízszintet mértek a folyón, amely még árad – mondta Orbán Viktor péntek reggeli győri sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Nagybajcsnál megdöntötte az eddigi rekordot a Duna vízszintje.

A legrosszabbra is fel kell készülni – jelentette ki a kormányfő, aki ezért minden korábbinál nagyobb összefogást és együttműködést kért mindenkitől.

Közölte azt is, hogy a legnagyobb erőkkel most Győrújfalu térségében kell dolgozni, a községnél ugyanis megcsúszott a rézsű, de sikerült visszaépíteni a gátat.

Győr-Moson-Sopronban nyolc településen folynak munkálatok, és eddig 25 embert telepítettek ki a megyében. A szomszédos Komárom-Esztergomban – ahonnan 38 embert telepítettek ki – két elzárt település van, Dömös és Pilismarót, és felkészültek arra is, ha esetleg el kell szállítani a betegeket a komáromi kórházból.

Pest megyében egy község megközelíthetetlen, Kisoroszi, és 21 településen zajlik a védekezés, amely Budapesten is rendben halad – közölte a miniszterelnök. Beszámolt egyúttal arról, hogy első fokú árvízi védekezés 305, másodfokú 199, harmadfokú 63 kilométeren zajlik, rendkívüli helyzet pedig 191 kilométeren van.

Orbán Viktor szólt arról is: elrendelte, hogy a védekezési feladatok irányítását a vezényelt katasztrófavédelmi tisztek vegyék át a veszélyeztetett településeken az eddig egyébként kiválóan teljesítő polgármesterektől, de őket is vonják be a munkálatokba.

A miniszterelnök a jó hírek közé sorolta, hogy eddig nem történt személyi sérülés, a munkálatok fegyelmezetten zajlanak, ütemesen halad a gátak megerősítése, a kitelepítési terveket folyamatosan aktualizálják, és sem Ausztriában, sem Németországban nem esik az eső, csapadék a hétvégéig sem várható, így az árhullám levonulását újabb eső nem befolyásolja.

Az egyetlen negatív jelenségnek a rémhírterjesztést nevezte, majd azt kérte, hogy az emberek ne üljenek fel semmilyen rémhírnek, az állam pontos tájékoztatást ad mindenről.

Végül elmondta, hogy büntetés-végrehajtási intézetekből is rendeltek ki embereket a gátakra.

A tájékoztatón Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató is felhívta a figyelmet arra, hogy Nagybajcsnál a Duna szintje meghaladta az eddigi legnagyobb vízmagasságot, és még nem tetőzik a folyó.

Hende Csaba honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint jelenleg 4179 katona kilenc árvízi helyszínen dolgozik, további 5454-en pedig tartalékban vannak. Eddig 426 technikai eszközt vontak be a védekezésbe, köztük deszantos rohamcsónakokat, helikoptereket, felderítő, pilóta nélküli repülőgépeket és más munkagépeket.

Korábban:
Havasi Bertalan elmondta: Orbán Viktor csütörtök délután és este Győrújfaluban, Dunaszentpálon, valamint Mecsér és Nagybajcs térségében irányította az árvízvédelmi munkát.

A miniszterelnök az éjszakát egy győri laktanyában tölti, ahol folyamatosan figyelemmel kíséri a helyi és az országos árvízi jelentéseket – mondta Havasi Bertalan, hozzátéve: Orbán Viktor a péntek reggeli vezetői értekezlet után, 8 órakor tart sajtótájékoztatót a miniszterekkel és az OKF vezetőjével együtt a győri katasztrófavédelmi igazgatóságon.

Péntek 0.25 – Nagybajcsnál a Duna vízszintje csütörtökön késő este már csak 7 centiméterrel maradt el eddigi legmagasabb, 2002-ben mért szintjétől: az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) este tizenegy órakor 868 centiméteres vízállást jelentett.

A Győr-Moson-Sopron megyei településnél szombaton reggelre várják a tetőzést, 900 centiméteren. Komáromnál csütörtökön 23 órakor 771 centiméteres vízállást mértek, itt 830 centiméteren tetőzhet a folyó az előrejelzések szerint vasárnap hajnalban. Esztergomnál a legfrissebb adatok 707 centiméteres vízállást mutatnak, a folyó várhatóan vasárnap napközben éri el legmagasabb szintjét, addig még mintegy 90 centimétert emelkedve.

Budapesten 761 centiméteres vízállást mértek csütörtökön késő este, a tetőzés várható időpontját továbbra is hétfő reggelre teszik a szakemberek, a vízállás akkor várhatóan 885 centiméter lesz. A fővárosban az eddigi legnagyobb vízállást, 860 centimétert, 2006-ban rögzítették.

Védekezés a Kossuth hídnál Győrött:

(fotók: T.Zs.)

Biztosították a szivárgó gátat Győrújfalun

Egy nappal a tetőzés előtt, pénteken elkészül a Győrújfalunál megcsúszott gát biztonságos megtámasztása – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) csütörtök este az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kifejtették, a Mosoni-Duna Győrújfalunál lévő védelmi szakaszán, a folyamatban lévő kivitelezési munkák miatt, az árvízvédelmi töltés az árhullám előtt “nem volt teljes értékű”. Az árvízvédelmi töltésen folyó munkákhoz szükséges szállítás következtében a töltés mentett oldala mintegy 20 méter szélességben és másfél méter mélységben lesuvadt.

A helyi védelemvezető a biztonság érdekében megszervezte a bordás megtámasztás kialakítását, hogy a megtámasztás mellett a magasítási munkák is folytathatók legyenek.

Mint írták, az építési munkákat úgy ütemezték, hogy a biztonságos szelvény kialakítása pénteken, egy nappal a tetőzés előtt elkészüljön – írta az OMIT.

Korábban Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője tájékoztatta az MTI-t arról, hogy megcsúszott a föld a gátfal egyik részén Győrújfalunál. Hozzátette: a történtek nem okoznak semmilyen problémát a védekezésben, a víz nem tört át, és már dolgoznak a gátrész helyreállításán, az érintett rész tömörítésén.

Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök csütörtök este a Duna TV Közbeszéd című műsorában elmondta: a Győrújfalunál meggyengült gát megerősítésére a Magyar Honvédség helikoptereket, lánctalpasokat és újabb katonákat vezényelt a helyszínre.

Katonákat szállító konvoj halad a győri Széchenyi hídon Győrújfalu felé június 6-án:

Petőfi híd lezárva!

Csütörtök 16.57 – Lezárták a belvárosi Petőfi hidat Győrben csütörtök délután 4 órakor – tudatta a katasztrófavédelem megyei ügyelete az MTI-vel.

Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő Szervezet szóvivője már hétfőn közölte, hogy a védekezési munkálatok miatt várhatóan le kell majd zárni a kisalföldi megyeszékhely belvárosának szélén álló Petőfi-hidat.

Annak egyik oldalát ugyanis el kell rekeszteni, mivel a Rába várható tetőzése magasabban lesz a híd szintjénél, a vízügyi szakemberek pedig el akarják kerülni, hogy a folyó elöntse a környező területet.

A hétvégén már lezárták a győri rakpartot, hétfő délben pedig a mélyen fekvő Magyar Vilmos uszodát, majd szerdán az emelkedő vízszint miatt a magyar-szlovák határon Vámosszabadinál átívelő hidat is.

A csütörtöki és az elmúlt napok árvízhelyzetéről ezen a linken olvashatnak részletesen!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik