A Medián szerint kevesebb mint egy évvel a 2014-es választások előtt elmozdulás érezhető a szavazói aktivitásban: két és fél éves hullámvölgy után ismét eléri az 50 százalékot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya. Közben a pártpreferenciával nem rendelkezőké másfél éve nem látott szintre, 33 százalékra csökkent. A pártválasztók csoportja az elmúlt három hónapban 5 százalékponttal gyarapodott, amiből főleg a Fidesz és az MSZP tudott hasznot húzni.
Továbbra is a Fideszé a legnagyobb tábor, jelenleg a teljes szavazókorú népesség 29 százaléka támogatja. A választások közeledtével nő a választani tudó „biztos” szavazók jelentősége: májusban az összes választó 41 százalékát kitevő csoportban a Fidesz támogatottsága 45 százalék, míg a Jobbikon kívüli ellenzéki erőké együttesen 40 százalék.
Ugyanakkor csak minden harmadik válaszadó örülne annak, ha a választások után a Fidesz kormányozna tovább, és ez a csoport nagyrészt egybeesik azzal a 31 százaléknyi válaszadóval, akik az Orbán-kormány eddigi munkáját jónak értékelik. Az emberek nagy többsége, 56 százalék ezzel szemben azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás lenne. Ez a csoport azonban még a lehetséges ellenzéki vezér személyét illetően is erősen megosztott – írja a Medián.
Áder a legnépszerűbb
Fotó: Kummer János
A felmérés szerint miközben Mesterházy Attila egy hajszállal följebb került a politikusok népszerűségi listáján, továbbra is valamivel többen vannak a “kormányváltók “között, akik Bajnai Gordont tartják alkalmasabbnak a vezetői szerepre, mint akik az MSZP elnökét. A politikusok népszerűségi “versenyében” továbbra is Áder János vezet. Őt Pokorni Zoltán és Orbán Viktor követi. A képzeletbeli dobogóról éppen csak lecsúszott Varga Mihály. A lista végén Gyurcsány Ferenc, Pintér Sándor, Szekeres Imre és Hoffmann Rózsa áll. A Medián az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőttet kérdezett. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően plusz-mínusz 2-5 százalék.