Belföld

Két meteorológiai kutatóballon emelkedik az égbe szombaton

Két meteorológiai kutatóballont és egy palackpostaként szolgáló ballont bocsátanak fel szombaton a fehérvári Petőfi-szobor melletti területen.

A természettudományos attrakció mindenki előtt nyitott, hiszen figyelemmel kísérhetik a ballonok héliummal feltöltését, megismerhetik a bennük elhelyezett kapszulákat és beszélgethetnek az ötletet megvalósító szakemberekkel is. Egy széleskörű összefogáskeretében, a Szent István Emlékév programjainak keretében kerül sor a „Felhők fölött” rendezvényre.

A Szabadművelődés Háza legfelső emeletén működő Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló kereste meg Székesfehérvár Önkormányzatát ennek a programnak az ötletével. Mint kiderült, a tudományos célok mellett ez egy érdekes kísérlet, egy izgalmassá tehető közösségi rendezvény lehet.

„Többekkel közösen én is azonnal „beleszerettem” az ötletbe, amelynek megvalósítására a város támogatásával most a Szent István Emlékév keretében lehetőségük is nyílik a szakembereknek. Másrészt egy ipari városban fontos a reál tárgyak és a természettudományok népszerűsítése. Az esemény egy kiállítás formájában is továbbél majd, hiszen a ballonokban elhelyezett kamerák által rögzített képekből tárlatot rendezünk és azt az oktatási intézményekbe is eljuttatjuk.” – mondta el Brájer Éva alpolgármester.

A természettudományos program részleteit Dr. Hudoba György, Mucs Béla és Kiss Attila ismertették. Mint elhangzott, a bennünket körülvevő világot a földről, az égből és a világűrből is megfigyelhetjük. Mivel kevés az övékéhez hasonló akció, így mindenképpen érdekes lehet mindenki számára. A Palotavárosban a meteorológiai kutatóballon összeállítását, a héliummal való megtöltést és az útra bocsátást is nyomon követhetik a Petőfi-szobor melletti területre kilátogatók.

Kettő körülbelül két méter átmérőjű ballont bocsátanak fel, amelyek várhatóan 35-40 kilométeres magasságba emelkednek, majd ott kidurrannak és egy rájuk szerelt ejtőernyő segítségével térnek vissza a földre. A beléjük szerelt műszaki berendezéseknek köszönhetően keresik majd meg ezeket Mucs Béláék, hiszen elképzelhető, hogy akár 170 kilométerre Székesfehérvártól és teljesen eltérő irányokban landolnak majd a kapszulák. Mint a résztvevők mondják: ez talán a legkalandosabb része az egész akciónak. 

A személyszállító repülők 10 kilométeres magasságban repülnek, így tényleg egy sokaknak ismeretlen világ tárulhat fel a több mint 30 kilométeres magasságban készített felvételekből. A ballonok útját folyamatosan nyomon követhetik az érdeklődők, akár interneten, akár  az Alba Plazaban egy óriáskivetítőn. A szerkezetekben elhelyezett kameráknak köszönhetően pedig utólag jó minőségű fényképek is rendelkezésre állnak majd. Ezekből egy tárlatot rendeznek, amelyet A Szabadművelődés Házában láthatnak az érdeklődők. Szeretnék, ha az oktatási intézményeken keresztül a fehérvári fiatalok is látnák a magaslégköri felvételeket. 

Szombaton egy harmadik ballont is felengednek majd, erről Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója beszélt. Ez „palackpostaként” szolgál majd, azaz Székesfehérvár polgármesterének üzenetét viszi a Szent István Emlékévről és az itt zajló természettudományos akcióról. Ebben azt kérik a megtalálóktól, hogy írják alá az üzenetet és juttassák vissza városunkba. 

A „Felhők fölött” elnevezésű program 10 órától zajlik a Petőfi-szobor melletti területen. Az előkészületek közben a helyszínen Németh Gábor, a Fehérvár Médiacentrum Vörösmarty Rádiójának műsorvezetője beszélget majd Dr. Hudoba Györggyel, Mucs Bélával, Kiss Attilával, így mindenki betekintést nyerhet a projekt megvalósításába.

Ha erős szél lesz, akkor egy nappal később kerül sor a ballonok felengedésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik