Belföld

Hende: “9600 katonát is mozgósíthatunk!”

Hende Szigetköz (Hende Szigetköz)
Hende Szigetköz (Hende Szigetköz)

A honvédelmi miniszter szerdán Győr-Moson-Sopron megyébe látogatott, hogy tájékozódjon az aktuális árvízhelyzetről.

Háromezer katona vesz részt jelenleg az árvízi védekezésben, ebből 1400-an Győrben és a környező településeken harcolnak a folyamatosan emelkedő víz ellen. A szolgálatot teljesítők 12 órás váltásban dolgoznak a gátakon, és hála a tartalékosok megjelenésének akár 9600 katonát is tudnak mozgósítani. A rendkívüli helyzetre való tekintettel Hende Csaba is felkereste a szigetközi falvakat, így Dunaszentpált is, ahol komoly problémákkal kell szembenézniük az ott élőknek, az önkénteseknek és a segítőknek.

A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium részvénytársaságai által kifejlesztett pilóta nélküli felderítő repülőgépeket is bevetettük a mai nap folyamán. Reggeltől Komárom-Esztergom megye térségében tart a légi ellenőrzés, ezek az eszközök folyamatosan közvetítik a képeket a vezető törzsekhez” – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, aki hozzátette, hogy az így szerzett információkhoz nem lehetne más módon hozzájutni.

Hende Csaba hangsúlyozta azt is, hogy a honvédség a legrosszabbra is felkészült, vagyis ha kell rendelkezésre állnak a lakosság kitelepítéséhez szükséges technikai eszközök, a bajba jutottakat pedig el tudják szállásolni. A honvédelmi miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy az utóbbi órákban érkezett előrejelzések kedvezőbbek, mint a korábbiak.

Hívható a zöld szám!

A kialakult árvízi helyzetre való tekintettel – az állampolgárok még gyorsabb és hatékonyabb tájékoztatása érdekében – a katasztrófavédelem elindította belföldről hívható zöld-, tehát ingyenes telefonszámát. Zöldszám: 06-80-205-500

A fenti telefonszámon lehet érdeklődni az árvízi helyzettel kapcsolatban a követendő magatartási szabályokról, a már megtett és tervezett intézkedésekről, a kialakult veszélyhelyzetekről, valamint az esetleg szükségessé váló kitelepítésekről. Az illetékesek kérik a lakosságot, hogy a telefonszámot csak indokolt esetben hívják!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik