Belföld

Katasztrófális árvízhelyzet Európában

Emberek haltak meg, többen eltűntek, ezrek maradtak tető nélkül, mert el kellett hagyni otthonukat a katasztrófális árvízhelyzet miatt. Passaunál Németországban kedden már apadásnak indult a Duna.

Június 5. – Csökkent a Duna vízállása szerda reggelre a kritikus helyeken Ausztriában, de a veszély még nem múlt el teljesen.

Wachauban éjszaka tetőzött a Duna. Grein településnél óvatos bizakodással kezdték a napot a mentésben részt vevők, miután az ár a legmagasabb vízálláskor nem lépte át a mobil gátak peremét. A nagyobb elöntés veszélye így csökkent, de nem múlt el teljesen, továbbra is folyamatosan figyelik, hogy nem szakad-e át a védőfal.

Greintől ötven kilométerre keletre, Kremsnél is csökkent a vízállás, de a Krems folyó egy átázott földgátja miatt négy településről kétezer embert készítettek fel a kitelepítésre.

A térségben vasárnap óta számos települést öntött már el a víz, sok száz embert evakuáltak. Mintegy háromezer tűzoltó és ezer katona dolgozik folyamatosan az árvízi védekezésen.

Wachau egyik fontos mérőállomásán, Kienstocknál 10,78 métert ért el a vízállás az éjjel, ez 15 centiméterrel volt alacsonyabb a nagy 2002-es árvízkor mért adatnál. Ybbsnél 9,34 méteren tetőzött a folyó, 2002-ben ott 9,48 métert mértek. Feljebb a Dunán, Mauthausennél és Linznél már kedd óta csökken a vízállás, és apad az Inn is. A hétfőn még víz alatt álló Schärdingben már megkezdődött a takarítás.

A dunai árhullám várhatóan szerdán ér az osztrák fővárosba. Bécstől 15 kilométerre a Dunán felfelé, Korneuburgban még emelkedett a vízállás szerda reggel, és már néhány centivel meghaladta a 2002-es adatot.

A fővárosban a 2002-esnél magasabb árhullám esetén sem számítanak komoly károkra, nagyobb elöntésekre. A Duna tetőzésekor másodpercenként tízezer köbméter vízhozammal számolnak, de a folyó fő ágát tehermentesítő Új-Duna csatorna gátrendszere másodpercenként 14 ezer köbméterrel is képes megbirkózni.

Az áradás jelei így is érzékelhetőek voltak a városban: kedden víz alá kerültek Bécs fontos árvízvédelmi létesítményei, a Duna-sziget alsó sétaútjai, valamint néhány gyalogosrakpart. A belvároshoz közelebb, a Duna-csatorna alsó szakasza mellett, az A4-es autópálya városba bevezető szakaszán kedd reggel vízátfolyás okozott közlekedési dugót.

Az ország más részein vasárnap óta jelentős közlekedési korlátozások vannak. A Duna mentén, Alsó- és Felső-Ausztria tartományokban számos főútvonal le van zárva. A nyugati országrészben javult, de távolról sem rendeződött a közlekedési helyzet. Egy vágányon újraindult a vasúti közlekedés a Brenner-hágón át Olaszországba vezető vonalon is. Az ország keleti és nyugati része között nagyon nehéz a közlekedés, mert Innsbruck és Salzburg között sem a vasút, sem a fő közúti összeköttetést jelentő német A8-as autópálya nem használható. Az ÖBB vasúttársaság ezért mentesítő buszokat indított, az AUA légitársaság pedig nagyobb repülőgépeket közlekedtet belföldi járatain.

14.00 – Rendkívüli helyzetet hirdetett ki kedden Pozsony önkormányzata a Duna és a Morva folyó megemelkedett vízszintje és az abból adódó árvízveszély miatt, a délután folyamán összeül a város válságstábja is – közölte az MTI-vel Lubomír Andrássy, Pozsony főpolgármesterének irodavezetője kedden.

A rendkívüli helyzet kihirdetését a Pozsonyt fenyegető árvízveszély fokozódása, valamint az tette indokolttá, hogy a Morva és a Duna várhatóan néhány órán belül elvágja a külvilágtól Pozsony nyugati városrészét, Dévényt. A Morva Dévénynél ömlik a Dunába.

Pozsonyban, ahol keddtől harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, délután összeül a főváros válságstábja. A tanácskozáson az egyes városrészek, valamint több állami intézmény válságstábjai egyeztetnek a további intézkedésekről.
A Duna egész pozsonyi szakaszán, mindkét rakparton mobil védőgátak óvják az áradástól a várost, a Duna jobb oldali, ligetfalui rakpartját pedig már hétfőn lezárták. Az irodavezető elmondta: a rendkívüli helyzet kihirdetése egyelőre nem jár korlátozásokkal, az főként az érintett állami és önkormányzati illetve más szervek fokozott szintű együttműködését írja elő, illetve azt jelenti, hogy a felmerülő feladatok és költségek már nem csupán a várost terhelik.

Az országos tűzoltó parancsnokság mintegy ezer tűzoltót, a védelmi minisztérium pedig 150 katonát helyezett készültségbe a szükséges műszaki eszközökkel együtt. A főváros önkormányzata felszólította a lakosságot, hogy kerüljék a veszélyeztetett területeket.

A dévényi városrész lakóinak esetleges kitelepítése eddig nem merült fel, de a városrész önkormányzata arra buzdította az ott lakókat, hogy biztosítsanak maguknak elegendő élelmiszert és ivóvizet arra az esetre, ha az árvíz elvágná őket a külvilágtól.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) tájékoztatása szerint, a Duna vízszintje folyamatosan emelkedik, kedd délután egy órakor elérte a 8,9 métert, vagyis reggel óta csaknem fél métert nőtt. Ez a szint már közelíti a 2002-ben Pozsonynál mért rekordot, amely 9,48 méter volt. A Duna tetőzése csütörtökön délelőtt várható, s a szakemberek szerint meghaladhatja majd a tíz métert is.

Továbbra is érvényes a szlovák Állami Hajózási Felügyelet (SPS) által a Duna egész szlovákiai szakaszára elrendelt hajózási tilalma és az SHMÚ által négy dél-szlovákiai járásban elrendelt fokozott árvízvédelmi készültség is. Ezek közül a pozsonyiban harmadfokú, a dunaszerdahelyiben az érsekújvári járás déli részében és már a komáromi járásban is másodfokú készültség van érvényben. Az SPS utasította a Duna szlovákiai szakaszán horgonyzó személyszállító hajók parancsnokait, legyenek készültségben, mert szükség lehet majd a részvételükre az esetleges mentési munkálatokban.

12.11 – Az áradás miatt kritikus a helyzet az észak-csehországi Ústí nad Labem városában, melynek megvédésére miniszteri döntéssel kedd délelőtt mérsékelték a Moldva folyón lévő tárolókból kifolyó víz mennyiségét.

A Moldva ugyanis még Ústí nad Labem előtt beleömlik az Elbába, s ez utóbbi vízszintje a városnál már most elérte a tíz métert: ez hét méterrel magasabb a normális vízszintnél. Amennyiben tovább emelkedne a vízszint, félő, hogy a város nagyobbik része víz alá kerülne és hatalmas károk keletkeznének.

A moldvai víztárolókból kiengedett vízmennyiség korlátozását Melník és Kralupy városok is kérték, mert náluk is kritikus a helyzet.
Mindhárom városból a délelőtt folyamán több ezer embert kellett kitelepíteni. A helyzetet bonyolítja, hogy az egész észak-csehországi régióban továbbra is zuhog az eső.

Június 4.Ezrek maradtak tető nélkül, rengeteg ház víz alatt: Németországban és Ausztriában több közutat elborított a víz, emiatt az autópályákon és a járható utakon is nagy torlódásra, forgalmi terelésre kell számítani. A lezárt szakaszokról itt tájékozódhat.

Passaunál apad a folyó

Túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizének legnehezebb szakaszán Passau, a védekezést irányító válságstáb kedd reggeli adatai szerint a Duna vízszintje majdnem fél méterrel csökkent az éjjel.

A bajor városnál, ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik, a Duna 12,80 méter körül tetőzött az éjjel. Hajnalban már 12,40 méter volt a vízállás, és visszahúzódott az Inn is, a város így túl van a nehezén. A Dunán feljebb, Regensburg és Passau között viszont vészesen meggyengültek a gátak, és Regensburgban katasztrófariadót kellett elrendelni.

Bajorország más térségeiben és Türingia tartományban javult az árvízhelyzet kedd reggelre. Szászországban és Szász-Anhalt tartományban viszont egyre emelkedik az áradó folyók vízállása, az ország keleti részén fekvő tartományokban az évszázad árvizeként emlegetett 2002-es nagy árvízhez hasonló katasztrófától tartanak.

Szászországban az Elba éjjel betört a meisseni óvárosba, és fenyegeti Drezdát is. Lipcse térségében hatezer embert kellett biztonságba helyezni a Fehér-Elster áradása miatt. Szász-Anhalt tartomány legnagyobb városában, a több mint 200 ezer lakosú Halléban is kritikus a helyzet a Saale folyón levonuló árhullám miatt.

Az árvízvédelmi munkálatokba hétfőn a Bundeswehr 1400 katonája is bekapcsolódott. A szövetségi kormány támogatást ígért a katasztrófa sújtotta településeknek. Angela Merkel kancellár kedden Passauba utazik, és várhatóan felkeresi a türingiai Greizet, amelynek belvárosát elöntötte a Fehér-Elster.

Németországban májusban a sokévi átlag 178 százalékának megfelelő mennyiségű csapadék hullott. Az esős időjárás június első napjaiban is folytatódott, de kedden már csak szórványos záporok, zivatarok várhatók az árvízzel fenyegetett térségekben.

Kattintson a képre a tagesschau.de fotóiért!

Feszült a helyzet Dél- és Kelet-Németországban

Egyelőre nem sok oka volt fellélegezni a német lakosságnak, de már látszik némi reménysugár a horizonton. A helyzet Inn városában is javul, de csak nagyon lassan. Az érintett térségekben több ezren maradtak fedél nélkül a hétfőről keddre virradó éjszaka, másutt nem volt áram és vezetékes víz. Ezekre a helyekre a hatóságok szállították az ellátmányt – írja a tagesschau.de német hírportál.

Passau és Regensburg között gátszakadástól tartanak

Regensburgnál várhatóan kedden reggel éri el csúcspontját a Duna. Elővigyázatosságból ebben a térségben is több utat lezártak, valamint átmeneti szálláshelyeket alakítottak ki a város iskolájában, ahol 365 férőhelyet biztosítanak a rászorulóknak.

A szakemberek ugyanakkor attól tartanak, hogy a kiépített mobilgát nem bírja el a levonuló víztömeget, mely sokkal nagyobb nyomással érkezik, mint a 2002-es árvíz idején.

Erőteljesen tovább emelkedett a Duna és a Morva vízszintje kedd reggelre a folyók szlovákiai szakaszán, Pozsonynál már harmadfokú az árvízvédelmi készültség. A tetőzés a szakemberek szerint szerdáról csütörtökre várható.

Harmadfokú készültség Szlovákiában

Jelenleg a Dunán Pozsonynál, valamint a Morván Dévényújfalunál is (Pozsony nyugati városrésze) harmadfokú az árvízvédelmi készültség. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatai szerint kedd reggelre a Duna vízszintje Pozsonynál elérte a 8,53 métert, a Morva pedig Dévényújfalunál 7,14 méter magas. A következő két napban mindkét folyón további áradásra kell számítani. A tetőzés a meteorológusok szerint csütörtökre virradó éjjel várható, és a Dunán is megdőlhet a 2002-ben mért 9,48 méteres itteni rekord.

A szlovák Állami Hajózási Felügyeletnek (SPS) a fokozódó árvízveszély miatt hozott döntése alapján hétfő estétől a Duna egész szlovákiai szakaszán tilos a hajózás. Továbbra is hatályos a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet öt dél-szlovákiai járásra még hétfőn kiadott, legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi riasztása is, ez a pozsonyi, a szenci, a dunaszerdahelyi és a komáromi járásra, valamint az érsekújvári járás déli részére érvényes.

Az SHMÚ fokozott árvízvédelmi készültséget rendelt el kedd reggel nyolc órától négy dél-szlovákiai járásban, ezek közül a pozsonyiban harmadfokú, a dunaszerdahelyiben és az érsekújvári járás déli részében másodfokú, a komáromi járásban pedig elsőfokú a készültség.

A folyók szintje az esőzések miatt kedden már az ország több északi és keleti járásában is emelkedett. Északon, Námestovo járásban a Polhoranka, keleten, Kysak környékén pedig a Hernád szintje nőtt meg, mindkét járásban elsőfokú az árvízvédelmi készültség.

A szlovák vasúti társaság (ZSSK) kedd reggeli közleménye szerint javult a helyzet a Németországból és Csehországból érkező vonatjáratoknál: míg hétfőn ötórás késések is voltak, kedden már legfeljebb egyórás késésekre számítanak, az éjszakai vonatok késése pedig nem haladja meg a harminc percet.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) által kiadott árvízvédelmi riasztások foka a folyó vízszintjének várható alakulását, az árvízvédelmi készültség foka pedig a már elért vízszintet jelzi.

—————–

Hétfő, június 3. – Míg Dél-Csehországban a helyzet fokozatosan kezd megnyugodni, a Moldván az ország déli részéről északnyugat felé vonuló árhullám jelenleg elsősorban Prágában, Közép-Csehországban, valamint északon a Moldvának az Elbába ömlése utáni szakaszon okoz súlyos gondokat. Hidrometeorológiai előrejelzések szerint a Moldva Prágában, majd az Elba északon várhatóan csak a kedd reggeli, délelőtti órákban tetőzik.

A helyzetet bonyolítja, hogy hétfő délutánra megteltek a Moldva víztározói, így a kezelők kénytelenek fokozatosan kiengedni a víz egy részét, ami növeli Prága és Észak-Csehország gondjait. Prágában a Moldva vízhozama meghaladja a háromezer köbmétert másodpercenként. A 2002-es történelmi árvíznél a vízhozam majdnem ötezer köbméter volt.

A cseh fővárosban mozgalmas éjszakára számítanak, de az illetékesek bíznak abban, hogy a felállított mobilgátak kibírják a terhelést. Hétfő este a hatóságok elrendelték a belváros melletti Karlín negyed részleges kiürítését is, mert a csatornákon át a folyóból áramló víz elárasztotta az utcákat és a pincéket. Az országos válságstáb szerint a veszélyeztetett településeken újabb evakuációra kell számítani.

Súlyos próbának van kitéve a prágai közlekedés. A déli külvárosokba irányuló tömegközlekedés délután leállt, s a metróállomások egyharmada – 18 állomás – már le van zárva. A közlekedési vállalat szerint ez a helyzet 4-5 napig is eltarthat.
Kritikus a helyzet Észak-Csehországban, különösen a százezer lakosú Ústí nad Labemben, amelynek egy része már víz alatt van. A helyi válságstáb szerint fennáll a veszélye annak, hogy az éjjeli órákban le kell zárni az Elba két hídját is, aminek következtében mintegy 13 ezer ember lenne elvágva a külvilágtól. Hasonló problémák vannak Melník, Kralupy, Lovosice, Ústí, Decín és Terezín városokban is. A délutáni óráktól a rendőrség csak a helyi lakosokat engedi a városokba.

Petr Necas miniszterelnök bejelentette: a kormány haladéktalanul tárgyalásokat kezd az Európai Unióval, hogy pénzügyi segítséget kapjon a szolidaritási alapból.

Országszerte az önkéntesek ezrei kapcsolódtak be a védelmi és mentési munkálatokba. A hadsereg 2000 katonát bocsátott az önkormányzatok rendelkezésére. Milos Zeman államfő bejelentette, hogy a várőrség 60 katonát küld a gátakra.

A regionális elöljárók, akik mind a parlamenti ellenzéki pártok képviselői, eddig pozitívan értékelik a kormány intézkedéseit, s a vasárnap este bevezetett szükségállapotot. Ugyanakkor felszólították a kormányt, hogy a kármentési munkálatokba vonja be a munkanélkülieket. A munkaügyi tárca, amely eddig 100 millió koronát különített el erre a célra, ezt azzal utasította el, hogy elsősorban szakértőkre van szükség.

A hétfő esti órákban Csehországban összesen 48 helyen volt harmadfokú árvízvédelmi készültség, mintegy 140 útszakasz és több mint tíz vasútvonal volt lezárva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik