Belföld

Díjat nyert a békéscsabai Monte Christo

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 06. 04. 20:50

Különdíjjal jutalmazta a zsűri a békéscsabai Jókai Színház Monte Cristo grófja című musicaljét Ukrajnában, a Herszonban megrendezett Melpomena Tavrija nemzetközi színházi fesztiválon.

A sikerről tartott keddi békéscsabai sajtótájékoztatón Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója kiemelte: a Monte Cristo grófja a rangos nemzetközi zsűritől a leglátványosabb előadás rendezéséért és a főszereplőnek járó különdíjat kapta meg.

A darabot Szomor György zeneszerző, dalszövegíró rendezte, aki az előadás főszereplője is egyben. A koreográfiát Román Sándor, az ExperiDance társulat alapítója készítette.
Fekete Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a Jókai Színház darabja a zsűri elismerése mellett színházi vezetők, rendezők és az ukrajnai közönség tetszését is elnyerte. A békéscsabai színháznak jó esélye van arra, hogy a Monte Cristo grófját ukrajnai színházak is műsorra tűzik a jövőben. A herszoni színházzal tárgyalnak a darab bemutatásáról és kijevi színházakkal is felvették a kapcsolatot.

Szomor György szerint a közönség a táncos koreográfia és a zene segítségével megértette és átélte az érzelmekben gazdag előadás jeleneteit, erre utaltak a tapsok, az öröm és a bánat kifejezései az arcokon.
A dél-ukrajnai városban május 24. és június 2. között rendezték meg a fesztivált. Ukrán hírportálokon a bemutató után megjelent kritikák szerint a színházlátogatókat ámulatba ejtették és a “székekhez ragasztották” a szereplők gyönyörű jelmezei, a látványos díszlet és az ukrajnai színházakban rendkívülinek számító látványelemek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.