Belföld

Jönnek a parkolók az ingázóknak

P+R, B+R (P+R, B+R, )
P+R, B+R (P+R, B+R, )

Több vasútállomáson otthagyhatják majd az autókat, bicikliket a vonattal munkába járók.

Kapcsolódó cikkek

Hat részben, nettó 1,7 milliárd forint becsült költséggel építtet vasútállomások melletti P+R (autó-) és B+R (kerékpár-) parkolókat, valamint buszfordulókat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. – a nyílt közbeszerzési felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az első részbe tartozik Biatorbágy, a másodikba Dunakeszi alsó, Dunakeszi, Dunakeszi gyártelep, Vác alsóváros, Nagymaros–Visegrád, a harmadikba Tura, a negyedikbe Maglódi nyaraló, Mende, Szőlőstelep-Sűlysáp, Tápiószele, az ötödikbe Felsőpakony, Inárcs-Kakucs, Dabas, Lajosmizse, míg a hatodikba Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Kiskunlacháza és Kunszentmiklós-Tass.

Ajánlatot egy, több, illetve az összes részre is lehet tenni. Az ajánlattételi határidő július 18.

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes. A projektet az EU a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében támogatja.

Arról még nem tudni, mikortól lehet majd az állomás mellett parkolni az említett helyeken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik