Belföld

Évadzáró a Vörösmarty Színházban

Buthy Lilla

2013. 06. 02. 10:58

Egyed Attila Vörösmarty-gyűrű díjas és az Évad színésze, Zombai Katalin pedig az Évad dolgozója. Évadzáró társulati ülést tartott a Vörösmarty Színház.

A Vörösmarty-gyűrű díjat a teátrum színészei és táncosai alapították: minden évad végén egy olyan művészt jutalmaznak vele, aki az elmúlt évadban a legjobb teljesítményt nyújtotta. A titkos szavazás eredményeképpen idén Egyed Attila húzhatja fel a gyűrűt. A díj mecénása, Révész László elmondta: nem csak a Vörösmarty-gyűrű mecenatúráját vállalja, hanem egy alapítvány létrehozását is tervezi, amely a Vörösmarty Színház társulatát, szakmai műhelyének támogatását tűzi ki célul.

Az évadzárón Szikora János átadta az Évad színésze-díjat is: ennek sorsáról a színház vezetése dönt. Nem csak a művészek, a vezetők is úgy vélik, az elmúlt évadban Egyed Attila nyújtotta a legjobb teljesítményt, így a színművész ezt a díjat is bezsebelte. A társulat kezdeményezésére idén először nyújtották át az Évad dolgozója-díjat, mely sorsáról – szintén titkos szavazással – a társulat döntött. Az elismerést (könnyeivel küszködve) Zombai Katalin, a színház mindenese vehette át.

A díjátadó után a színház igazgatója az elmúlt évad látványos fejlődéseiről beszélt. Megnyílt a Cyrano Caffé, amely mindennap étellel-itallal várja a látogatókat, kisszínpada pedig számos koncert helyszíne. A színésztársalgó büféje is rendszeresen üzemel, és az alagsorban egy új próbaterem áll a művészek rendelkezésére. A virtuális építkezés is megkezdődött, hiszen az elmúlt évadban sikerült bővíteni a közönségszervezői hálózatot: ennek látható jelei is vannak, hiszen több mint tízezer bérletes tekintette meg az előadásokat a 2012/2013-as évadban – mondta az igazgató.

Dr. Szikora János bejelentette: az évad sikeres előadásai, úgymint A dzsungel könyve, a Család ellen nincs orvosság, a Lili bárónő, a Közelebb! az új évadban is műsoron maradnak, a Bizánc pedig a Nemzeti Színház színpadán is látható lesz.

Az igazgató szót ejtett néhány sikeres kezdeményezésről: az Újszövetség-maraton sikere arra ösztönzi a színházat, hogy idén decemberben ismét megszervezze a szakrális eseményt. Az Atlantisz-program is eredményesen beindult: nyolc székesfehérvári iskolával kötöttek együttműködési megállapodást, a diákok rendhagyó irodalomórákon, kulisszajárásokon, forgatókönyvírói műhelyben vehettek részt.

Összegzésként dr. Szikora János elmondta: a 2012/2013-as évadban 374 előadást tartottak, melyet több mint 10.000 bérletes és 76.500 fizető néző tekintett meg – így a látogatottság majdnem 90%-os volt.

A nyár sem telik színház nélkül, hiszen júliusban a Pelikán Udvarban operett-esteket láthat-hallhat a nagyérdemű, augusztusban pedig a Koronázási Ünnepi Játékok várja a publikumot- olvasható a színház honlapján.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Christopher Chope - UK Parliament official portraits 2017
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.