Belföld

Húsz forint lesz egy kilométer

utdij(210x140)(3).jpg (útdíj, matrica, autpálya)
utdij(210x140)(3).jpg (útdíj, matrica, autpálya)

Főúton 21,23, gyorsforgalmi úton 49,9 forintot kell fizetniük a 3,5 tonnánál nehezebb teherautóknak.

A kilométerenként fizetendő díj az út jellegétől, a jármű tengelyszámától, továbbá a motorjának a környezetvédelmi besorolásától függ. A kéttengelyes kocsi a gyorsforgalmi úton 49,90, míg a főúton 21,23 forintért haladhat egy kilométert. A háromtengelyes teherautónál 70,02 és 36,75 forint, a négytengelyes kamionnál pedig 108,38, illetve 67,60 forint a tarifa.

A “C” környezetvédelmi kategóriás két- és háromtengelyes járműveknél 1,15, míg a négytengelyeseknél 1,2 a szorzó. A “B” környezetvédelmi besorolású motorral rendelkező kocsiknál az üzembentartók a két és háromtengelyesek 0,85-ös, míg a négytengelyesek 0,8-as szorzóval kalkulálhatnak.

Az útdíjtörvény szerint fizetni az elemi útszakaszok után kell. Az autópályáknál, autóutaknál és főutaknál is ez praktikusan a két lehajtó közti távolságot jelenti. A rendelet melléklete valamennyi díjköteles útra közli az elemi útszakaszok kilométer-szelvényeit, az elemi útszakaszok hosszát és az azokért fizetendő alapdíjat, mindhárom tengelyszámra külön-külön.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik