Belföld

Különleges lesz az idei könyvhét

Közös versszavalás, érdekes helyszínek, emberek, izgalmak -különleges szellemi finomságot kínál az idei szegedi könyvhét, melyet szerkesztőségünk is támogat.

Bár az idei, 84. szegedi könyvhét hivatalos megnyitója jövő hét csütörtökön fél ötkor lesz Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel, különböző, a könyvhéthez csatlakozó intézményekben már június 4-én, kedden délután megkezdődik az olvasás és a könyv ünneplése. A Somogyi-könyvtár honlapján külön rovatot is nyitott a könyv ünnepének, ahol minden program részletes leírással megtalálható. Mindezt a könyvtár külön erre az alkalomra készítette el – hangzott el a könyvhetet beharangozó csütörtöki beharangozón.

Andóczi Balogh Éva Pr referens azt is elmondta: a felújított Dugonics-téri központi helyszín mellett hat kávézó illetve mozi várja a könyvszeretőket. A legkülönlegesebb helyszín Szent-Györgyi Albert egykori munkaszobája lesz, ahol szintén könyves program zaljik majd. Ez a program szintén megtalálható részletesen a könyvtár honlapján.

Nyáry Krisztián mellett hazatér Szegedre Nagy Bandó András, akinek legújabb mesekönyvét a Hangyabanda nagy kalandja címűt az önkormányzat művészeti mecenatúrája az “Év könyve” elnevezésű  jutalomban részesített.  A grémiumnak egyébként egymillió forint állt rendelkezésére, amelyből nyolc könyvnek ítélte oda a díjat.

“húzónevek” közül, hogy csak néhányat említsünk, olyan írókkal találkozhat a szegedi közönség, mint a szegedi történeti regényéről, a Por című műről az országos hírűvé vált Temesi Ferenc, vagy a Jadviga párnája című nagy sikerű regényt író Závada Pál vagy a költészeti, grafikai manócskáiról híres Háy János.

Talán a legérdekesebb program a szintén szegedi gyökerű, ma már országos hírű Darvasi László szellemi jelenléte lesz. Az ő “Azért olvasok”, az olvasás dicséretére írt versét lehet szavalni közösen június 7-én, pénteken, este negyed nyolckor, egy villámcsődületen, a Dugonics-téren.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik