Belföld

Elítélték Laborc Sándort

Laborc Sándor (Laborc Sándor)
Laborc Sándor (Laborc Sándor)

Nem tudni pontosan, hogy miért fosztották meg rendfokozatától, és kapott másfél millió forintos büntetést.

Kapcsolódó cikkek

Nyugállományú honvéd lett Laborc Sándorból, a polgári elhárítás egykori főigazgatójából, akit a Fővárosi Ítélőtábla egy zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson jogerősen is megfosztott dandártábornoki rendfokozatától – írja a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki száma szerint másfél millió forint pénzbüntetésre és lefokozásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa május elején Laborc Sándort. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját kétrendbeli, társtettesként elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés miatt marasztalták el.

Az ügyszáma alapján szigorúan titkos minősítésű eljárásban a Gyurcsány-kormány idején a polgári elhárítás élére kinevezett, azóta már nyugállományú dandártábornokot első fokon a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa is bűnösnek találta. A legsúlyosabb, a katonai bíróság által kiszabható mellékbüntetés Laborc nyugdíját is érintheti, mert a rendfokozatától megfosztott, immár nyugdíjas honvédtól megvonhatják járandóságának azt a részét, amelyre a tábornoki cím viselése miatt eddig jogosult volt.

Az ügy részleteiről, arról, hogy Laborcot pontosan miért ítélték el, további részleteket nem sikerült megtudni. Az azonban bizonyos, ez az eljárás is azok sorába illeszkedik, amelyek a főigazgató hivatali utódjának, Balajti Lászlónak a feljelentései alapján indultak – írja az újság.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik