Belföld

Leporolták a Fidesz-Kisgazda szövetséget

Turi-Kovács Béla Orbánnál  (Turi-Kovács Béla, Orbán Viktor, kisgazda)
Turi-Kovács Béla Orbánnál  (Turi-Kovács Béla, Orbán Viktor, kisgazda)

Orbán Viktor Turi-Kovács Bélával egyeztetett a választási együttműködésről.

A Fidesz-elnök kormányfő hivatalában fogadta a Kisgazda Polgári Egyesület elnökét. Értékelték a Fidesszel szövetségben az elmúlt tíz évben közösen elvégzett munkát, és megállapították, hogy a Szövetség jól szolgálta a nemzeti érdekeket és ezen belül a kisgazda értékeket – áll a kormánypárt közleményében.

Orbán Viktor és Turi-Kovács Béla egyetértettek abban, hogy fenn kell tartani azt a szövetségi rendszert, amelyet egy évtizeddel ezelőtt létrehoztak, mert azzal lehet biztosítani a közösen vállalt értékek megtartását. Egyetértés volt abban is, hogy a következő országgyűlési választáson a Szövetségnek, azon belül a Kisgazdáknak közösen, együtt kell indulniuk.
Turi-Kovács Béla hangsúlyozta, hogy a kisgazdák a magyar vidék, a vidéki emberek jövőjét és védelmét a szövetségi együttműködés útján látja biztosítottnak.

Torgyán József a Veszprém megyei Veol-nak pár hete ugyancsak azt nyilatkozta, hogy a következő választáson támogatná „a jelenlegi nemzeti kormányt”, hogy annak megmaradjon a kétharmados többsége, még ha korábban sokan bántották is a Fideszből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik