Belföld
Szegedi-Nemzeti-Szinhaz(960x640)(1).jpg (Szegedi Nemzeti Színház)

Egyetlen magyar operaénekes jutott tovább Szegeden

24.hu
24.hu

2013. 05. 27. 07:32

Altorjay Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház basszistája jutott egyedüli magyarként az Armel-operaverseny döntőjébe. A középdöntő eredményeit vasárnap este hirdették ki.

Az operaénekes Henrik szerepét játssza Marco Tutino – Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján íródott Le braci (A parázs) című operájában, amelyet a Szegedi Nemzeti Színház a 2014-es Armel-operafesztiválon mutat majd be.

A 2013-ban immár hatodik alkalommal megszervezett Armel-operaversenyen olyan művészeket keresnek, akiknek kiváló énekesi tudása és tehetsége magas fokú színészi képességekkel párosul. Az idei esztendő újdonsága volt azonban, hogy egyszerre választották ki a 2013-as és 2014-es év versenyprodukcióinak főszereplőit.

Áprilisban Párizsban és Budapesten megszervezett első fordulókból tizenegy ország 36 művésze – köztük öt magyar versenyző – jutott a szegedi középdöntőbe, ahol bemutatkozhattak a rendezőknek, élő szerzőknek, színházigazgatóknak, művészeti vezetőknek és karmestereknek.

A versenyzők a középdöntőben szombaton egy-egy bemutatkozó áriát adtak elő a partner operaházak képviselőinek, vasárnap pedig workshopokon vettek részt. A saját workshop során a rendezők azokkal a versenyzőkkel dolgoztak, akiket az első forduló zenei zsűrije számukra, az általuk rendezett opera-produkció versenyszerepeire javasolt. Az extra workshopokon pedig bármelyik rendező találkozhatott bármelyik versenyzővel, aki elnyerte a tetszését a bemutatkozáson.

A kilenc ország tíz operaprodukciójába jutott versenyzők névsora még nem végleges, a Théâtre Orchestre Bienne Soleure vezetői csak később döntenek arról, kik lesznek azok a művészek, akik a kortárs svájci szerző Christian Henking Figaro? című darabjának főszerepeit éneklik majd jövő ősszel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.