Belföld

Sonkoly Tibor útjai

A hetven éves régiónkbeli festőművész összegző tárlata a Tornyai János múzeumban látható.

Sonkoly Tibor festőművész, Hódmezővásárhely képzőművészeti életének ismert és jeles alakja az elmúlt napokban ünnepelte 70. születésnapját. A jeles alkalomból a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum földszinti
termeiben összegző, az elmúlt húsz év “útkereső” műveiből válogatott tárlatot állított össze – értesítette a Szeged24-et Elek András, a múzeum sajtóreferense.  

A hódmezővásárhelyi születésű Sonkoly Tibor (1943) a zebegényi Szőnyi István szabadiskolában sajátította el a festészet alapjait, ahol Hincz Gyula volt a mestere. Kisiskolás korától rendszeresen látogatta Csikós Miklós és Füstös
Zoltán rajzszakköreit. 1974-ben végzett a szegedi Juhász Gyula Főiskola rajz-földrajz szakán, majd három évtizeden át
tanított szülővárosában, a Szántó Kovács János Általános Iskolában. 1989 óta rendszeresen kiállít a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon.

Sonkoly művészetéről az alábbiakat vallja: “Megfontolt, töprengő alkat vagyok, de a megvalósítást már az ihletettség sodrára bízom. Vallom, hogy a valóságot csak rajtaütéssel lehet csapdába ejteni, tehát képeim sorsa már az indításkor eldől.”

Sonkoly Tibor művészete egyfajta bensőséges realizmus – mondta el Nagy Imre művészettörténész. Pasztell és olajképein a családtagok, rokonok és barátok jelennek meg, amelyeken a látvány finom visszaadásával rögzíti a karakterek jellemvonásait, az ábrázolt alakok legkisebb belső, lelki rezdüléseit is. De hasonlóan bensőséges módon, finom pasztózus értékekkel nyúl a tájábrázoláshoz és a “rokon” művészeti szakmák bemutatásához – jellemezte a
jubiláló művész alkotásait a Tornyai János Múzeum igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik