Belföld

A 6-os villamoson tüntetett a DK

dk trafikmutyi (tüntetés, dk, trafikmutyi)
dk trafikmutyi (tüntetés, dk, trafikmutyi)

A trafikmutyi ellen tiltakoztak a Demokratikus Koalíció aktivistái.

A fővárosi 6-os villamoson tüntetett a dohányárusítási jogok elosztása ellen a Demokratikus Koalíció (DK) mintegy két tucat aktivistája pénteken. Varju László, a párt politikusa a koncessziós szerződések megkötésének megakadályozására szólította fel a kormányt.

Fotók: Berecz Valter

A független országgyűlési képviselő a villamos Széll Kálmán téri végállomásán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az „intézményesített állami Fidesz-korrupció ellen” tiltakoznak, ami családokat tesz tönkre.

Ezután a politikus és az esemény előtt kiosztott táblákat tartó aktivisták felszálltak a villamosra, amellyel a vonal végéig, a Móricz Zsigmond körtérig utaztak. Az út alatt a korábbi demonstrációkról már ismert „A Fidesz súlyosan károsítja Ön és környezete megélhetését”, „Nemzeti Maffia Zrt.”, „Mutyifilter”, illetve „A haveroknál minden dohány” feliratú tábláikat a villamos üvegéhez nyomták, hogy azok kívülről jól olvashatóak legyenek.

Varju László elmondta: a demonstrációra nem kértek engedélyt, de van jegyük, a táblák pedig méretükben megfelelnek a közlekedési eszközökre felvihető poggyászoknak.

Fidesz: Ha az előző kormányokon múlt volna, ma már villamos sem lenne

A Fidesz szerint nagy bajban lenne a baloldal, ha a villamosokra mindenki, akinek a Gyurcsány-Bajnai szövetségből elege van, egy táblával a kezében szállna fel.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője közleményében így kommentálta az akciót: ha az előző MSZP-s kormányokon múlna, ma már villamossal sem lehetne járni, mert “Nokiás dobozokban lopták szét a BKV-t”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik