Belföld

Orbán: Viták nélkül nincs demokrácia

Orbán az alkotmánybíróságon (Orbán, alkotmány, Paczolai)
Orbán az alkotmánybíróságon (Orbán, alkotmány, Paczolai)

Az Alkotmánybíróságon járt a miniszterelnök, és egy izgalmas vita végéről beszélt.

Az új alaptörvény körüli viták nyugvópontra jutottak Magyarországon – értékelte a kormányfő az Alkotmánybíróság (AB) keddi döntését, amellyel a testület elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapításáról szóló indítványt.

Orbán Viktor szerint az alkotmányos viták időszaka megfelelő hosszúságú és megfelelő mélységű, jogászi szempontból pedig szép és izgalmas korszak volt, és bár kétség kívül igaz, hogy viták nélkül nincs demokrácia, az államélethez az is kell, hogy a viták egy idő után nyugvópontra jussanak.

A miniszterelnök beszélt arról is,l hogy erős és szuverén Magyarország nem létezhet erős alkotmányos alap nélkül, utóbbi pedig nem létezhet erős alkotmányos alapvédelem nélkül, vagyis az erős Magyarország fenntartásában megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen feladat hárul az Alkotmánybíróságra.

A Donáti utcában tartott mintegy másfél órás megbeszélés után Paczolay Péter azt mondta: örül a csütörtöki találkozónak, valóban érdemes volt megbeszélni a magyar alkotmányosságot, azon belül az AB helyzetét érintő kérdéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik