Belföld
EDF DÉMÁSZ (EDF DÉMÁSZ)

Tömeges elbocsátás a DÉMÁSZ-nál

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 05. 22. 11:02

A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál, a dolgozók önként távoznak a cégtől, így az áramszolgáltató magasabb juttatást kínál, mint amennyit a törvény elbocsátáskor előír – írta szerdai számában a Délmagyarország.

Nagy Sándor, a Démász Szakszervezet elnöke a Csongrád megyei napilapnak elmondta, valamivel többen mennek el a cégtől mint kétszáz fő. Életkor és ledolgozott évek száma szerint is vegyes a távozók tábora, a tervezetnél valamivel többen, nagyjából 220-an jelentkeztek.

Az önként távozók a jogszabályokban rögzítettnél magasabb végkielégítést, ezen felül átképzési, áttelepülési és elhelyezkedési támogatást kapnak.    A napilap számításai szerint a leépítés az EDF Démász munkavállalóinak 14 százalékát érinti.

Az EDF Démász kommunikációs csoportja a lappal azt közölte, a társaságnak, akárcsak a többi szolgáltatónak szembe kell néznie a szabályozási és adózási rendszer változásának kettős terhével. Miközben az új árszabályozás szerint 10 százalékkal csökkennek a lakossági fogyasztói árak, új elemként megjelent a közműadó, illetve az energiaszolgáltatók társasági adója is 50 százalékra emelkedett a 31 százalékos Robin Hood adóval együtt. Az adó- és tarifaváltozások együttes hatása miatt az EDF Démász szigorú költségoptimalizálásra kényszerül, így nemcsak beruházási, hanem működési költségeit is csökkenteni kell.

A munkavállalói érdekképviseletek és a menedzsment dolgoznak egy szociális csomagon, amely segíti a távozó munkavállalók helyzetének kezelését. Amíg az egyeztetések nem zárultak le, addig végleges információkat nem tudnak adni – idézte az újság a cég közleményét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.