Belföld

Székesfehérváron a Don Bosco ereklye

Ma érkezett Szent István városába Bosco János ereklyéje, amit a Prohászka Ottókárról elnevezett templomban fogadtak, és állítottak ki.

Bosco Szent János, a fiatalok szentje és tanítómestere ereklyéje Magyarországi körútján a mai napon Székesfehérvárra érkezett. A szalézi rend idén ünnepli magyarországi letelepedésének centenáriumát, ez adott apropót arra, hogy a rendjükhöz tartozó szent ereklyéjét körúton vigyék át Magyarországon. Az ereklye, mely Don Bosco jobb kezének maradványa egy üvegkoporsóban elhelyezett élethű viaszfigura mellkasában található. A viaszfigurát Bosco Jánosról figurázták meg. A szalézi rend az ereklye ilyen formán történő elhelyezését azért tartja fontosnak, mert emberközelibb kapcsolat teremthető azzal a szenttel, aki élete során folyamatosan segített a fiatalokat, az ifjúságot.

A nem régen Székesfehérváron, majd Polgárdiban is átadott, a ferences szerzetesek által, Böjte atya közreműködésével üzemeltetett iskolaotthonok Don Bosco nevét vették fel. Ez adta az okot, hogy a két otthon gyermekei adtak műsort a Prohászka templomban. A fogadó misét Takács Nándor nyugalmazott megyés püspök celebrálta, miközben a templomba érkezőket Tóth Tamás plébános fogadta, aki az iskolaotthon gyermekeinek megköszönte a műsorukat.

Az ereklye jelenlétével kezdődik az esti hatos szentmise, aztán folytatja útját Don Bosco szalézi szerzetes. A következő állomás Pécs városa lesz, majd onnan Péliföldszentkeresztre, Nyergesújfaluba, Dorogra, Budapestre, Balassagyarmatra, Szolnokra, Egerbe, Nagymarosra, Mogyoródra és végül Kazincbarcikára viszik az ereklyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik