Belföld

Virágba öltözött a Belváros

A Pünkösdi Virágálom egy olyan fehérvári hagyomány, amelyet az Önkormányzat támogatásával a helyi virágkötők hoztak létre kilenc éve és szerveznek meg azóta is közösen.

A kezdeményezés célja, hogy Pünkösdre szép virágkompozíciók díszítsék a Belváros köztéri alkotásait, a jelentősebb középületek kapuit. Idén nyolc virágüzlet és két iskola kapott meghívást. Az idei év abban tért el az előzőektől, hogy az alkotók most maguk választhatták ki a feldíszíteni szánt köztéri szobrot, vagy épületet.

A Pünkösdi Virágálom pénteki megnyitóját a lila és fehér színű virágokban pompázó Szent István lovas szobor előtt tartották, ahol a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI Népzene Tanszakának diákjai Szent Istvánról szóló dalokat adtak elő. „Hagyománnyá vált, hogy e szép ünnepet virággal köszöntsük Székesfehérváron.” – kezdte megnyitóját dr. Cser-Palkovics András polgármester. „Az alkotásokban, amelyek a város nevezetességeit, történelmi helyszíneit díszítik, benne van az alkotók hivatása és lelke. Azt kívánom, az időjárás tegye lehetővé, hogy minél többen láthassák ezeket a kompozíciókat. Jöjjenek el barátaikkal, családtagjaikkal, beszéljék meg mit is gondolnak egy-egy alkotásról, kinek mit jelen. Ha így lesz, akkor ismét elmondhatjuk, hogy az Emlékév eléri egyik fő célját, vagyis mind erősebb közösséggé válik Székesfehérvár.” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András.

Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató kiemelte: „Az emberi élet hasonlít a virághoz. Arra figyelmeztet, hogy meg kell ragadni az élet igazi értékeit, lelki értékeit is. Arra az igazságra, hogy az ember felelős a maga, a mások és az egész közösség életéért. Bármit tesz a közösségért szeretetből, önzetlenül, az megmarad.”

Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke szakmai köszöntőjében kiemelte: „Mind színeiben, mind növényi anyagában tökéletesen alkalmazkodnak ezek a virágdíszek az ünnephez. Mindamellett, hogy költségvetése és nagyon sok költsége van egy ilyen rendezvények, és ezen díszek elkészítésének,  én úgy gondolom, tiszteletre méltó és nagy dolog, hogy ezek a virágüzletek, illetve iskolák pénzt, energiát, időt nem sajnálva napokat dolgoztak azon, hogy bemutassák alkotásaikat.” Az elnök hozzátette, a színvonalas munkákról az egyesület szaklapjában is beszámolnak, és minden fórumon a szakma figyelmébe ajánlják a Pünkösdi Virágálom programot.

A megnyitót követően az érdeklődők egy történelmi sétát téve a Belvárosban, 16 helyszínen gyönyörködhettek a kompozíciókban. A profi virágkötők mellett megmutathatták ügyességüket a leendő szakemberek is. Az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény első éves virágkötői Medgyessy Ferenc: Táncosnő című szobrát öltöztették fel orchidea ruhába. A fiatalok sok ötletes megoldást használva, a színeket elegánsan összeválogatva készítették el a „virágos ruhát”.

A Gorsium Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola idén első ízben kapott meghívást. Ők Géza fejedelem szobrát és a 10-es huszárok emlékművét díszítették. A gyerekek, szaktanáraik vezetésével készítették el terveiket, majd a virágkötőktől segítséget kérve, nagy gonddal és hosszas munkával helyezték el a kompozíciókat a köztéri alkotásokon.

Sok érdeklődő vállalkozott a mai különleges történelmi sétára. Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével, az alkotók beszámolóin keresztül minden állomáson megismerhették a munka folyamatát, illetve, hogy milyen virágokat, milyen technikával alkalmazva kötöttek csokorba az ügyes kezek. Az is kiderült, hogy bizony nemcsak a virágdíszek elkészítésében jártasak a virágkötők. Elmondták, hogy a 2013-as Szent István Emlékévben törekedtek arra, hogy a színek, a formák felidézzék államalapító királyunk korát. Így több helyen láthatóak a virágból alkotott koronázási ékszerek, a lila-fehér, illetve sárga-fehér színek, megjelenítve ezzel a királyi, illetve a püspöki, pápai színeket, jelképeket.

A Pünkösdi Virágálom alkotásai hétfőig tekinthetők meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik