Belföld

Életmentő lehet egy telefonhívás

telefonfülke (telefonfülke)
telefonfülke (telefonfülke)

Több ezer életet mentenek meg évente a telefonos lelkisegély-szolgálatok, önkéntes alapon, saját költségre. Az állami támogatás csekély, megelőzési program nincs. Mindeközben hazánkban négyóránként végez magával valaki.

Magyarországon naponta átlagosan hat ember lesz öngyilkos, ami egyúttal azt is jelenti, hogy többen halnak meg egy évben önkezük által, mint közlekedési balesetben. Jelenleg Európában a második helyen állunk az öngyilkosságok gyakoriságát tekintve. Különösen döbbenetes, hogy egy friss felmérés szerint a fiatal- és gyermekkorú öngyilkosságok tekintetében is a második helyen végeztünk világviszonylatban, egyedül Dél-Korea előz meg minket.

Hazánkban 2009-ig évről évre egyre kevesebb volt az öngyilkosság, majd 2010-ben ismét emelkedni kezdett. 2011-ben 2422-en lettek öngyilkosok. A legtöbben, 4911-en 1983-ban vetettek önkezükkel véget életüknek, a Központi Statisztikai Hivatal szerint.

Tragédia

Megírtuk, legutóbb egy anya lépett vonat elé kislányával együtt, feltehetően öngyilkossági szándékkal. A kislány csodával határos módon túlélte a balesetet. Az anya férje pár évvel ezelőtt szintén öngyilkos lett. Februárban pedig egy férfi gyújtotta fel a házát és önmagát Csepregen, miután megölte két kisgyermekét.

Talán mindkét esetben megelőzhető lett volna a tragédia, ha ők is tárcsázzák a 21 lelkisegély-szolgálat egyikét.

Segítség

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) az ország egész területéről éjjel-nappal, ingyenesen, előtag nélkül hívható. A lelkisegély telefonszáma: 116-123, a vonal végén a szervezet önkéntesei fogadják azoknak a hívását, akiket öngyilkossági gondolatok, érzelmi válságok, súlyos problémák gyötörnek, és nincs a környezetükben olyan személy, akivel megosztanák ezeket. Kállai Klára, a szervezet elnöke a lelki elsősegély-szolgálatok világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Hír24-nek elmondta: az elmúlt egy év alatt összesen 214 217 híváskezdeményezés történt, és ezek közül 26 426 esetben érdemi beszélgetés folytatott le a több mint 500 önkéntesük. A szövetség munkáját igazolja, hogy az esetek több mint 90 százalékában sikerült jobb belátásra bírniuk az elkeseredett, kétségbeesett embereket, akik a beszélgetéseknek köszönhetően a halál helyett végül az életet választották.

Kiss Norbert, a Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, ebben az évben az állam 50 millió forinttal támogatta a lelkisegély-szolgálatokat. Ebből a LESZ 25 millió forintot kapott, a fennmaradó összeget a Kék Vonal és a Gyermek- és Ifjúsági Telefonos Lelkisegély Szolgálatok Országos Szövetsége között osztották el. Mivel ezeknek a számoknak a tárcsázása a hívott felet terheli, nagyon megnőtt a szolgálatok kiadása. Az állami támogatás nem fedezi teljesen a kiadásokat, ezért – összefogva a telefonszolgáltatókkal és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal – közösen keresik a megoldást a szolgáltatások stabilizálására.

A Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Nemzetközi Szövetsége 16 éve azzal a céllal nyilvánította május 16-át a lelki elsősegély-szolgálatok világnapjává, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsa arra: a hétköznapi emberi kommunikáció már önmagában is konfliktus- és krízisoldó hatású. Május 17. a távközlés és az információs társadalom világnapja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik