Belföld

Korszerűsítik a 8-as főutat Veszprém és Várpalota között

Két ütemben újul meg a 8-as számú főút a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában Veszprém és Várpalota között - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.

Tájékoztatásuk szerint júniusban megkezdődik az évek óta kiemelten balesetveszélyes szakasznak számító hajmáskéri csomópont átépítése: a beruházás során négy kilométeren kétszer két forgalmi sávot, valamint külön szintű csomópontot alakítanak ki, új közúti aluljáróval; 2014 őszétől a közlekedők és a gyalogosok számára egyaránt biztonságossá válik a csomópont.

A 8-as számú főút további fejlesztésére szóló közbeszerzési kiírás is megjelent: a Pétfürdő és Hajmáskér közötti 6,5 kilométer hosszú szakaszon a 11,5 tonnás burkolatmegerősítési, útkorszerűsítési munkálatokat végeznek, eredményes közbeszerzés esetén a kivitelezés ősszel megkezdődhet és 2014 I. félévében befejeződhet – írta a zrt.

A projekt az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként uniós források segítségével valósul meg; a 8. számú főút korszerűsítése a 450 milliárd forint értékű infrastrukturális program egyik eleme – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik