Belföld

Filharmonikusok: már az új évadra hangolnak

A „Hódító dallamok” szlogen égisze alatt tervezte a következő évadot a Győri Filharmonikus Zenekar. Külföldi és hazai sztárvendégekből ezúttal sem lesz hiány.

Új mérföldkőhöz ért a zenekar, hiszen lejárt a mandátumom, így ilyenkor nemcsak a mögöttünk álló szezont, hanem az elmúlt 5 évet is értékelni kell” – kezdte a pénteki sajtótájékoztatót Fűke Géza, a társulat igazgatója, aki gyorsan hozzátette, hogy természetesen pályázott a direktori címre, melyet reményei szerint a következő öt esztendőben is viselhet, mindazzal a kemény munkával, amelyet ez a poszt megkövetel. „Mikor elkezdtük a vezetőtársaimmal a munkát, akkor szerettünk volna szembe menni a trendekkel, ezért egy új bérletstruktúrát dolgoztunk ki. Az első évek arról szóltak, hogy szakmai színvonalon megerősítsük az együttest annak érdekében, hogy a világ bármely színpadán felléphessenek. Ezen túl megpróbáltuk visszaadni a városnak a zenekarát, mely a kulturális élet területén azóta, megkerülhetetlenné vált” – hangsúlyozta az igazgató. Természetesen mindezt úgy alakította a társulat, hogy mellette a nézői igényeket is maximálisan kielégítsék. És bár még nincs vége az első öt éves szemeszternek, a zenekar már most gondolkozik a következő öt esztendő terveiről. „A regionális terjeszkedés a cél, amit már elkezdtünk, hiszen már volt mosonmagyaróvári bérletünk, amit most kiegészítünk dunaszerdahelyi és pápai bérlettel. Ugyanakkor a következő évadban egy projekt segítségével Sopronban is fellépnek a filharmonikusok által delegált művészek” – tette hozzá az igazgató.

Sztárparádé a Richterben

A sajtótájékoztatón Ősz Gábor, zenekari titkár ismertette a műsortervet, mint mondta: visszatérő és újonnan fellépő sztárok vendégeskednek majd Győrben. „Lesznek nagy visszatérők, mint például a francia zongoraművész Cyprien Katsaris, vagy Kobayashi Ken-Ichiro karmester. Olyan neves, hazai karmesterek is ellátogatnak a Richter Terembe, mint például Ligeti András, Keller András vagy Hámori Gábor. Az új fellépők között fontos megemlíteni egy orosz karmester, Alexander Sladkovsky nevét, de szólistaként városunkba érkezik Csáki András gitárművész, Orosz Zoltán a harmonika nagymestere és Bogányi Gergely zongoraművész is” – emelte ki a klasszikus- és könnyűzene nagyjait a művész.

És ha mindez nem lenne elég, önálló esttel érkezik Szulák Andrea, lemezbemutatóval a King’s Singers, de a Budapesti Fesztiválzenekar is helyet kapott a repertoárban.

Felvonás előtt felújítás

Az új évadot egy komoly, ám régóta várt beruházás előzi meg, felújítják a nézőteret. Új székek kerülnek a Richter Terembe, a padló pedig egy egységes parkettaburkolat kap, mindezt az önkormányzat támogatásával. Támogatás kapcsán jelentős, hogy újabb három cég tette le voksát a filharmonikusok mellett, így a Bálint Óracsalád is, a cég képviselője a pénteki találkozón át is nyújtott az igazgatónak egy svájci órát, mondván: a szerkezet tulajdonságai megegyeznek a zenekar hivatásával és célkitűzéseivel.

A 2013-2014-es szezon az elmúlt év adatai tükrében is kecsegtető, mikor is több mint 100 előadáson játszott az együttes, 7000 bérletes és megszámlálhatatlanul sok jegyváltó tapsvihara kíséretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik