Belföld

Schmitt: a becsületem helyreállt

schmitt-pal(1)(960x640).jpg (schmitt pál, )
schmitt-pal(1)(960x640).jpg (schmitt pál, )

Lemondott kisdoktori címének használatáról a volt államfő, de erkölcsileg győztesnek érzi magát.

Közleményben kommentálta a Semmelweis Egyetem Jogorvoslati Bizottságának döntését Schmitt Pál. A volt államfő kiemelte, hogy a határozat vele szemben etikai vétséget nem állapított meg. Hozzátette, szerinte éppen az ellenkezője történt: a Magyar Testnevelési Egyetemnek a doktori fokozat adományozására vonatkozó gyakorlatát és eljárását minősítette jogszabályba ütközőnek, továbbá etikailag kifogásolhatónak, ahogy az értekezést hivatalos eljárásra bocsátotta.

Ezért Schmitt Pál úgy érzi, hogy a határozat alapján helyreállt a becsülete, és eredményesnek ítélte a felülvizsgálati kérelmét.

Schmitt Pál fellebbezésére a Semmelweis Egyetem ismét megállapította: a volt államfő doktori értekezése már a benyújtás pillanatában sem felelt meg a követelményeknek – hozta nyilvánosságra szerdán a SOTE. Schmitt Pál lemondott doktori címéről, döntését azzal indokolta, hogy a tisztesség úgy kívánta, hogy lemondjon egy akkor hibás egyetemi gyakorlat és eljárás alapján neki ítélt kisdoktori cím használatáról – derül ki a közleményből.

A volt elnök csütörtöki közleményét azzal zárta, hogy a jogerős határozattal az ügyet lezártnak tekinti, és őszintén reméli, folytathatja munkáját a magyarság és az olimpiai mozgalom szolgálatában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik