Belföld

Megismételtetnék a brutál matekérettségit

érettségi (érettségi)
érettségi (érettségi)

A petíció aláírói szerint a vizsgafeladatok szokatlanul nehezek voltak. Az Oktatási Hivatal viszont úgy látja, semmi gond nem volt a teszttel.

Egy, az interneten fellelhető petíció szerint az idei emelt szintű matematika-feladatsor vétett az érettségi vizsgakövetelményeket szabályozó kormányrendelet és az ennek végrehajtását szabályozó OM-rendelet ellen, ezért azt semmissé kell tenni, és új tesztet kell íratni a diákokkal – olvasható a levélben, amelyet aláírásokkal is lehet támogatni, és amelyre az Index hívta fel a figyelmet.

Mint azt korábban mi is megírtuk, kellemetlen meglepetés érte a maturálókat a matekérettségi kiosztásakor. Az elmúlt évekhez képest ugyanis nehezebbnek találták a feladatokat. A vizsgalapon a „geometria, koordinátageometria, trigonometria” témakörhöz tartozó részek az elvárt 20 százalék helyett a feladatsor 35-40 százalékát tették ki. Emellett a feladatrészek túlzottan nagy hányada foglalkozott kombinatorikai problémával, és csak kis része valószínűségszámítással.

A petícióban külön kitérnek arra is, hogy az egyik feladat a 2003 előtti éveket idézte. Akkor ugyanis még tananyag volt a középiskolában a szerkesztés, de ez 2003 óta már nem része a tanterveknek. A nyílt levél szerint szintén nem a tananyag része a 4. feladatban elvárt “abszolút életidegen, tőkésítés nélküli kamatszámítás” sem.

Az Oktatási Hivatal a hírportálnak küldött válaszában közölte: megvizsgálták a tételeket és úgy látják, azok nem sértik a vonatkozó jogszabályokat. Álláspontjuk szerint a feladatsor nehézsége nem lépte túl az elfogadható határokat, így a dolgozatokat nem íratják újra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik