Belföld

Keresik a koldust és a királyfit!

Bár még tart az évad, a Vörösmarty Színház már készül a következőre! A 2013/2013-as évad családi musicalje ősbemutató lesz: a Koldus és királyfit Szurdi Miklós és Döme Zsolt álmodja a Vörösmarty Színház színpadára.

Már megszületett az előadás szövegkönyve és zenéje – mondta Szurdi Miklós rendező. Most épp a szereplőválogatás zajlik: a két főszereplőt, a koldust és a királyfit keressük.

„Meglepő, hogy milyen sokan énekelnek jól, ám több kritériumnak kell megfelelni. 15-16 évesnek kell lenni (vagy annak tűnni), jól kell énekelni, és az is fontos, hogy a jelölt színészi vénával is rendelkezzen. De ez még nem minden! Lehet valaki őrületesen jó, ha nem találunk egy hozzá hasonló fiút. A történet miatt ugyanis a koldusnak és a királyfinak nagyon kell hasonlítania egymásra” – tette hozzá a rendező.

A 15-20 év közötti, musical-szintű énektudással rendelkező fiúk jelentkezését május 22-éig várják. Ikrek előnyben!

A meghallgatásra 2 dallal (alapot hozni kell!), valamint 2 verssel és/vagy prózával kell készülni! – írja a Vörösmarty Színház a honlapján.

Az előadás bemutatóját 2013 decemberében tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik