Belföld

Elnézte a hotelszobát, megverte a vendéget

A cseh férfi azt gondolta, hogy távollétében valaki elfoglalta szállodai szobáját Győrben. Miután a szobaajtót berúgta, a mosdóban tartózkodó idegent kirángatta, majd alaposan helybenhagyta. Ezt követően, aludni tért.

Az egyik győri szálloda vendége kérte a recepciós segítségét vasárnap kora reggel, mert megverték.

A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a 46 éves német férfi negyedik emeleti szállodai szobájának ajtaját ismeretlen berúgta, a sértettet a mosdóból kirángatta. A vendégnek még felocsúdni sem volt ideje, mikor támadója ütlegelni kezdte, majd a földre került férfit tovább rugdalva a szobából kihajította. A vandál betolakodó ezt követően nyugovóra tért.

A járőrök a hotelszobában találták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit. A 31 éves cseh férfi kihallgatása során részletes, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy előző este discóban volt, ahol nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. Ezt követően tért vissza a szállodába, ahol azt gondolta, hogy a saját, második emeleti szobáját foglalja el.

Az ajtó elé érve kiszűrődő hangokat hallott, amitől haragra gerjedt. Azt gondolta, hogy távollétében, tudta nélkül, valaki elfoglalta a szobáját. Első felindultságában az ajtót berúgta, a bent tartózkodót megverte, majd kidobta őt a szobából.

A 31 éves gyanúsított  ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt folytat nyomozást az ügyben a Győri Rendőrkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik