Belföld

Így néz ki az új magyar intercity kocsi!

Az üzembe helyezés és a típusvizsgálatok után még idén ősszel forgalomba álítják az új szerelvényeket.

A bemutatón Ungvári Csaba, a vasúttársaság vezérigazgatója elmondta: „az új kocsik légkondicionáltak; elektromos aljzattal rendelkeznek; GPS-vezérelt, fedélzeti és audiovizuális utastájékoztató-rendszerrel látták el őket; wifi biztosítja az ingyenes internetezés lehetőségét; belső videó-felügyeleti rendszer működik rajta.

A kocsik 200 km/h-s legnagyobb megengedett sebességét a Németországba közlekedő vonatokban lehet majd kihasználni. A sorozatgyártás megvalósulása esetén a MÁV-GÉPÉSZET Zrt-nél (vagy a MÁV-csoportnál) lehetőség nyílhat közel kétszáz új munkahely megteremtésére, ami a fogyatékossággal élők részére is elérhető. Ezen felül a hazai járműipari beszállítóknál további 200-250 fős munkahelybővítéssel is számolhatunk.”

A sajtótájékoztatón részt vett Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, aki hangsúlyozta: „városunk tradicionális cége a MÁV-GÉPÉSZET, amely a szolnoki ipari fellendülés egyik zászlóshajója volt már az 1800-as évek második felétől. Generációk nőttek fel vasútgépészeti szakemberként, így kiemelten fontos számunkra, hogy a mai napig erre a kiváló adottságra, a szolnoki vasutas családokban rejlő szakértelemre alapozva egy kiválóan működő céggé vált az egykori Járműjavító.

Ma egyértelműen Szolnok a hazai vasúti gépgyártás és javítás központja, s kifejezetten örülök annak, hogy a szolnoki szakemberek egy új, modern vasúti kocsit gyártottak. Ez a szolnoki és a magyar ipar egyik ékessége lehet, bízom benne, hogy hamarosan beindulhat a sorozatgyártás, ami tovább erősíti a céget, s ezen keresztül az egész ágazatot.”

Mind a két jármű fényezett állapotban az összeszerelés fázisában tart, az elsőben az utastér csaknem kész: a padló, a válaszfalak, a poggyásztartók, a műanyag burkolati elemek, a légcsatornák, az ülések, asztalok, bőröndtartók beépítése megtörtént.

A munkálatok a mellékhelyiségek kialakításával, a kézifék és kapcsolószekrények beépítésével, illetve az alváz alatti szerelvényezéssel folytatódnak. A tervek szerint egy hónapon belül kerül fogóvázra a jármű, majd a feljáróajtók és a klímaberendezés üzembe helyezése következik. A típusvizsgálatok a nyáron indulnak, így várhatóan már az idei év végén találkozhatnak az utasok a korszerű IC+ kocsikkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik