Belföld

Üldözték, majd rács mögé dugták Ján Slotát a rendőrök

Nem állt meg kocsijával egy szokványos közúti ellenőrzés során Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt volt elnöke, majd amikor végül megállították, elutasította az alkoholtesztet - közölte csütörtök este a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű internetes portál.

Slotát végül előállították a csacai (Čadca) rendőrkapitányságon és jelenleg fogdában van.

A szélsőséges nézeteiről ismert egykori pártvezető 17 óra körül Csaca közelében egy szokványos közúti ellenőrzés során nem állt meg a hatósági jelzésre. A rendőrök ekkor kocsijukkal üldözőbe vették és útját állták. Egyéb fizikai kényszerintézkedést nem kellett alkalmazniuk vele szemben. Ezt követően utasította el az alkoholszondát, ezért beszállították a körzeti rendőrőrsre, ahol jelenleg is fogva tartják. Amennyiben alkoholt találnak a vérében, akár 1 évre is börtönbe zárhatják.

Egy másik szlovák orgánum, a Sme által megszólaltatott, nevének elhallgatását kérő rendőrjárőr szerint Slota láthatólag ittas állapotban volt. Azt nem tudni, hogy a vértesztet is elutasította-e, amennyiben igen, a törvény szerint a legszigorúbb paragrafus lép érvénybe, azaz mintha súlyosan ittas állapotban vezetett volna, ami bűncselekménynek számít.

Értesülések szerint a rendőrség gyorsított eljárásban szeretné lezárni Slota ügyét, ami azt jelenti, hogy 48 órán belül ítéletet hozhatnak.

Slotát emellett a rendőrségi felszólítás figyelmen kívül hagyása miatt is megbüntethetik. Tibor Gašpar országos rendőrfőnök figyelmeztetett, hogy semmilyen módon nem kivételeznek vele.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) április utolsó hetében zárta ki Ján Slotát, a politikai tömörülés egykori elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét. Kizárását a párt elnöksége kétharmados többséggel hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal az SNS vagyonát.

Ján Slota ellen hűtlen kezelés gyanúja és a párt létezésének veszélyeztetése miatt még márciusban indított eljárást az SNS vezetősége – írja a bumm.sk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik